Tavaly csökkentek a pc-kiszállítások a világon

IBM PCTavaly csökkentek a pc-kiszállítások a világon, ami azt jelzi, hogy a koronavírus-járvány kitörését követő fellendülésnek vége szakadt, de szakértők szerint a piac egyes szegmensei idén már ismét bővülnek, jövőre pedig már a piac egésze élénkül.

Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült előzetes adatok szerint a személyi számítógépek (asztali számítógép, notebook és munkaállomások) kiszállítása világszerte 16,5 százalékkal, 292 millió 300 ezerre csökkent a 2021. évi 350 millió 100 ezerről. A cég kimutatása szerint a tavalyi utolsó negyedévben 67 millió 200 ezer pc-t szállítottak ki, 28,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

Az IDC összeállításában a tavalyi negyedik negyedévben a kiszállított PC-készülékek alapján a rangsor élén a Lenovo áll 23 százalékos piaci részesedéssel, majd a HP (19,6 százalék), a Dell Technologies (16,1 százalék), az Apple (11,2 százalék) és az ASUS következett (7,2 százalék). Az elmúlt év egészét figyelembe véve is a Lenovo volt a listavezető a kiszállított pc-k tekintetében, piaci részesedése 23,3 százalék volt. A második a HP (18,9 százalék), a harmadik a Dell Technologies (17 százalék), a negyedik az Apple (9,8 százalék) az ötödik pedig az ASUS (7 százalék). Minden más pc-gyártó együttes piaci részesedése 24 százalék volt 2022-ben.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

"Megbírságolta" a Kulcs-Softot az MNB

csü jan 12 , 2023
ShareTweetPinShareA jegybank kétmillió forintra bírságolta az ügyviteli szoftvereket fejlesztő és forgalmazó Kulcs-Soft Nyrt-t bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megtiltotta, hogy Kulcs-Soft a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendeletben foglalt, a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket ismételten megsértse. A […]
Kulcsár Tibor Kulcs-Soft

És még ez is...