mínuszos.hu

Tarolt a Fintech a gazdaságinformatikai konferencián

A 16. Országos Gazdaságinformatikai Konferencia idei előadásainak jelentős része a Fintech és mesterséges intelligencia témakörével foglalkozott. A szakemberek megvitatták, hogy mitől korszakalkotó a blockchain-technológia, és ez milyen fejlesztési elképzeléseket tud generálni a minket körülvevő világban, például közigazgatási és települési szinten. Kalocsai Kornél, a Blockchain Magyarország Egyesület elnöke előadásában elmondta, hogy a McKinsey Global által készített kutatás alapján 2025-re a világ GDP-jének hatvan százalékát a városok adják, 2020-ra pedig az okos városok száma eléri a hatszázat. Az International Data Corporation (IDC) előrejelzése alapján 2022-re a világ GDP-jének több mint hatvan százaléka digitális jövedelem lesz, így újra kell tervezni a meglévő üzleti és közigazgatási modelleket. Ebből az következik, hogy öt éven belül települési szinten is olyan technológiai újításokkal fogunk találkozni, amelyekről ma még nem is hallottunk. Nagyságrendekkel javulni fog a „városhasználói” élményünk, azaz olyan szolgáltatásokat kaphatunk majd települési szinten már a következő öt évben is, amelyek egyszerűsíteni vagy segíteni fogják a mindennapi városi életünket. A blockchain-technológia ezt a folyamatot fogja nagymértékben támogatni. Jelentős hatással lesz az életünkre, paradigmaváltást hoz a gazdasági életben és a lokális ökoszisztémában is, mivel az értékek és a tőke szabad elérését tudja digitális, biztonságos és hiteles módon biztosítani. Ennek eredményeként egy okos város a fejlesztéseihez a tokenizáció által akár újfajta finanszírozást is elérhetővé tud majd tenni.

Exit mobile version