mínuszos.hu

Tár.hely: töltsd fel a munkáidat!

muveszetPályázatot írt ki a Műcsarnok képzőművészek számára: a festészet, szobrászat, rajz és grafika, valamint ezek határterületein tevékenykedő művészek a most induló Tár.hely művészeti információs adatbázisba tölthetik fel munkáikat, melyek közül a 2015 tavaszán nyíló Képzőművészeti Nemzeti Szalon kurátora válogathat majd. A Műcsarnok Nemzeti Szalon néven új kiállítás-sorozatot indított azzal a céllal, hogy időről időre megbízható körképet nyújtson a vizuális művészetek legkülönbözőbb területén született főbb hazai teljesítményekről – emlékeztetett az intézmény az MTI-hez eljuttatott közleményében. A sorozat következő része a 2015 tavaszán nyíló Képzőművészeti Nemzeti Szalon, melynek során a Műcsarnok a kortárs képzőművészet klasszikusnak számító műfajaira jellemző tendenciákat és eredményeket kívánja a teljesség igényével feltérképezni és bemutatni – közölték.

A tárlaton a kiállítás kurátora által kiválasztott festészeti, szobrászati, rajz- és grafikai alkotások, valamint az ezek határterületein létrejövő művek szerepelnek, de a még teljesebb körkép érdekében lehetőség nyílik arra, hogy a Műcsarnok által létrehozott digitális Tár.helyen a kiállítás időtartama alatt bármely hazai művész bemutassa az e műfajokhoz tartozó képzőművészeti alkotásait. A Műcsarnok ezért meghívja a festészet, szobrászat, rajz és grafika, valamint ezek határterületein tevékenykedő művészeket, hogy portfóliójukkal szerepeljenek a 2015-ös Képzőművészeti Nemzeti Szalonon.

Exit mobile version