A tanulói laptop program pályázatainak leadási határidejét egy hónappal meghosszabbította hódmezővásárhelyi önkormányzat. A kezdeményezéssel az önkormányzat a szorgalmas, de hátrányos helyzetű diákok tanulmányi előmenetelét szeretné segíteni, ezért már 3,51-es átlagtól lehet számítógépet kérni. A tanulói laptop pályázat eredeti beadási határideje június 29-ről július 27-re módosult. Olyan tanulók adhatják le pályázataikat, akik a város által fenntartott intézmény 7-13-ig évfolyamára járnak és rászorulók, vagyis hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű státusszal rendelkeznek. Feltétel az is, hogy a pályázók birtokában ne legyen számítógép, vagy laptop – mondta Balázs József, oktatási referens. Ezen felül megfelelő tanulmányi eredményt is elvárnak a tanulóktól. Két konstrukció szerint ítélik oda az eszközöket. A 4,5 feletti tanulmányi átlag az „A” konstrukció, de ez nem jelenti azt, hogy a csak jeles és kitűnő bizonyítvánnyal rendelkezők jelentkezhetnek. Az önkormányzat biztosít lehetőségeket azoknak is, akik legalább 3,51-es átlagú eredményt értek el – tette hozzá az oktatási referens. A pályázat igényléséhez szükséges űrlapok a városházán szerezhetőek be. A program keretében 80 laptop áll rendelkezésre, amelyet minden diák egy évre kap meg. Az időpont jövőre egy újabb pályázattal akár meg is hosszabbítható.