Tananyagfejlesztéssel jut támogatáshoz az ELTE

 

Az ELTE 2011-ben az Európai Unió támogatásával 125 millió forint összköltségű projektet indított el – Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése címmel. Résztvevői az ELTE Társadalomtudományi és Informatikai Kar, amelyeknek oktatói együttműködve vállalták 14 új digitális tananyag kidolgozását, amelyek közül három angol nyelven készül. Emellett az ELTE és a közreműködő partnerek szakemberei két olyan tudásmenedzsment rendszert dolgoznak ki, amelyek a képzés szolgálatába állva segítik majd jobban megérteni a társadalmi konfliktusok kialakulását, és támogatják azok előre-jelezhetőségét, valamint jövőbeli kezelésüket. Az interdiszciplináris jellegű társadalominformatikai megközelítés újszerűsége abban áll, hogy az informatikai és a társadalomtudományi képzésben alkalmazott kompetenciákat integrálja, és ezek együttes kezelésével, fejlesztésével a hazai felsőoktatás szereplői számára olyan megismerési lehetőségeket teremt, amelyek eddig nem jöhettek létre. Az IKT-eszközökkel és módszertanokkal kapcsolatos képzésekkel az ELTE nem csak a hallgatóknál kívánja elmélyíteni az informatikai és kommunikációs kompetenciákat. Egyúttal kiemelt súlyt helyez arra is, hogy legyen mód a modern tananyagfejlesztésben részt vevő oktató szakmai fejlődésére is — írja az MTI-OS.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Októberi mobilinternet: semmi érdekes

pén nov 23 , 2012
ShareTweetPinShare  A három mobilszolgáltató együttműködésén alapuló gyorsjelentés szerint az előfizetők az előző havi 2 millió 212 ezer után, októberben 2 millió 384 ezer GB adatot töltöttek le és -fel, az egy aktív ügyfélre jutó átlagos forgalom pedig 1,07 GB-ra emelkedett. 2012 októberében a forgalmazásban részt vevő aktív előfizetések alapján a […]
internet

És még ez is...