mínuszos.hu

Takarítás-közvetítő próbálkozik az ÜBER-modellel

HelpyNemrégen indult el a takarítást és egyéb házi munkákat végző szakembereket közvetítő online vállalkozás, a Drukka startup stúdió által fejlesztett Helpy, amely egyelőre csak a Budapestiek számára érhető el. Az ötlet nem túl eredeti, az USA-ban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Németországban már több techvállalkozás indult el ebben a szegmensben, melyek közül a legsikeresebbek – a Helpling, a Hassle, vagy a Handy – a befektetők számára is vonzóak, hiszen a három cég átszámítva összesen több tízmilliárd forintnyi tőkéhez is hozzájutott már. A startup későbbiekben további házi munkákra, kisebb javításokra is szeretné kiterjeszteni közvetítői szolgáltatását, illetve még ebben az évben további magyar városokban – így Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsett és Kecskeméten is elérhetővé teszik a szolgáltatást.

A takarítás-közvetítés az úgynevezett megosztás alapú gazdaság (sharing economy) elvén alapszik, amelynek alapján az utóbbi években több, komoly vitát kiváltó techpiaci vállalat nőtt ki, mint például az Über, vagy az Airbnb. A takarítási szolgáltatás, vagy „bejárónő” alkalmazása tipikusan az a terület, ami nem intézményesült, tehát teljesen informális utakon, szájról-szájra terjedő módon működik. A Helpy külön Airbnb csomagot is kínál azoknak, akik az online platform segítségével adják bérbe lakásukat – hiszen az ő esetükben viszonylag gyakran van szükség takarításra.

Exit mobile version