Tagad a közokirathamisítással vádolt dél-koreai kriptokirály és társa

Do Kvon, a kriptokirályTagadta bűnösségét a montenegrói bíróság előtt a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítója, a kriptokirályként is ismert Do Kvon, valamint társa, a cég pénzügyeiért felelős Hon Csang Dzsun.

Do Kvont és Hon Csang Dzsunt március 23-án a podgoricai repülőtéren fogták el, amikor egy Dubajba tartó magánrepülőre akartak felszállni. Mindkét férfi hamis okmányokkal akart utazni. Marko Kovac montenegrói igazságügyi miniszter korábban bejelentette, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok is kérte Do Kvon kiadását, ám azóta sem közölte, hogy Podgorica kinek adja ki végül az Interpol vörös listáján is szereplő férfit, akit Dél-Koreában, az Egyesült Államokban és Szingapúrban is köröznek pénzügyi és adócsalás gyanújával.

Arra viszont rámutatott a tárcavezető, hogy a kiadatási folyamatnál figyelembe veszik az elfogott állampolgárságát, a bűncselekmények súlyát, az elkövetés helyét, valamint azt is, hogy ki kérte előbb a kiadatást. Mivel Do Kvont Montenegróban közokirathamisítással vádolják, ezért csak azt követően adható ki más országnak, hogy ügyében ítélet született, és letöltötte büntetését. Közokirathamisításért a montenegrói törvények szerint három hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Do Kvon blokklánccége tavaly omlott össze, a cég kriptovalutái, a terraf és a luna elvesztették értéküket, a befektetők pedig emiatt több mint 40 milliárd dollárt veszítettek. A „kriptokirály” tavaly októberben még ártatlanságát hangoztatta, és az ellene megfogalmazott vádakat politikailag motiváltnak nevezte. Emellett korábban több Twitter-üzenetében hangsúlyozta, hogy „egyáltalán nincs szökésben”, azonban tartózkodási helyét „biztonsági okokra” hivatkozva nem volt hajlandó elárulni.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megújult a Diákszéf mobilapplikáció

szo máj 13 , 2023
Megújult a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Diákszéf mobilapplikációja, immár a valódi pénz kezelésére is lehetőséget ad a 8-14 év közötti fiatalok számára. Az MNB digitalizációért és FinTech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója, Szombati Anikó elmondta, hogy 2020 szeptemberében vált elérhetővé az alkalmazás első verziója. A Diákszéf azzal indult, hogy játékos keretek […]
Diákszéf mobilapplikáció

És még ez is...