Már megint erős negyedévet zárt az infokommunikációs 4iG-csoport, a cég az első három negyedévben rekordösszegű árbevételt és EBITDA-t ért el, az adózott eredmény azonban mínusz 6,4 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi mínusz 11,7 milliárd után. A bevételnövekedés motorja a Vodafone Magyarország, valamint a 2022 első fél évéig lezárt […]

A Communication Technologies Kft. kilencven százalékos tulajdonrészt szerez a Black Cell Cybersecurity Services UK Ltd.-ben. A Communication Technologies közleménye szerint a magyar cég mérföldkőnek tekinti a terjeszkedést, amelyet azzal indokoltak, hogy segíthet eljuttatni a kiberbiztonsági szolgáltatásaikat az európai, afrikai és közel-keleti piacokra. Honlapján a Communication Technologies biztonságtechnikai és kriminalisztikai cégként […]

A mesterséges intelligencia (MI) szédítő sebességgel épül be a gazdaságba, az iparba és változtatja meg az életünket. Egy új ipari forradalom tanúi vagyunk. Az MI nem helyettesíti, hanem kiegészíti az emberi tudást: hatékonyabbá, gyorsabbá, jobbá teszi a döntéseket és az üzleti folyamatokat. A kérdés ma már nem csak az, mire […]

A Birdwatcher Zrt. és az Óbudai Egyetem (OE) startup-céget alapított, amely a baromfitartás rendszerét fejleszti a mesterséges intelligencia segítségével. A napokban alapított Birdwatcher Zrt. az egyetem kutatói bázisáról induló vállalkozás, amely a szárnyasok megfigyelése alapján olyan algoritmusokat alkalmaz, amely jelentős mértékben segítheti az egyedi súlybecslésen alapuló hízásiciklus-optimalizálást, valamint lehetővé teszi […]

A Gloster Infokommunikációs Nyrt. nettó árbevétele hetven százalékkal, 4,4 milliárd forintra nőtt, miközben adózott eredménye három százalékkal, 149 millió forintra emelkedett az első fél évben az előző év azonos időszakához képest. A jelentős növekedést a cég tizedik, egyben eddigi legnagyobb akvizíciója hajtotta: a P92 IT Solutions Hungary Kft. felvásárlásáról a […]

A GLS Hungary a jövőbeni hálózatbővítése során az eddigieknél nagyobb figyelmet fordít a kisebb településekre. A csomaglogisztikai szolgáltató közleménye szerint a társaság által üzemeltetett csomagautomaták száma – a magyar szolgáltatók közül elsőként – idén májusban lépte át az ezret, s ma már ez a szám eléri az 1250-et. A szolgáltatás […]

Megvásárolta a Használtautó.hu és a Jófogás.hu oldalt működtető Adevinta Classified Media Hungary Kft.-t a magyar tulajdonú ingatlan.com Zrt. A felvásárlást a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram államilag támogatott, kedvező kamatozású hitele segítette – írták. A vételárat nem közölték. A tranzakció lezárását követően két irányítási központtal működő cégcsoport jön létre, az egyikhez […]

A Luna-25 korrekciós hajtóműve 84 másodperc helyett 127 másodpercig működött, amikor az űrállomás megpróbált a leszállás előtti pályára állni, és a jármű a Holdba csapódott. Jurij Boriszov, a Roszkozmosz orosz állami űrvállalat vezérigazgatója szerint a hajtómű leállítása nem rendesen, a ciklogramnak megfelelően történt, és a tervezett 84 másodperc helyett 127 […]

A jövő adatközpontját úgy fogják megépíteni, hogy a karbonsemlegesség érdekében sokkal többet vegyen figyelembe, mint pusztán az energiafelhasználást: akár egész lakótelepek távfűtését is biztosíthatja egy-egy adatközpont „fölösleges” hőenergiája. Ma, amikor a világ adatforgalma soha nem látott csúcsokat ér el, a globális gazdaságban létfontosságú szerepet játszanak a modern adatközpontok. Az elosztott […]

Putyin olyan törvénymódosításokat írt alá, amelyek az online anonimitás megsemmisítésével, a szólásszabadság eltiprásával és az innováció elfojtásával fenyegetnek. Az idei évtől kezdve az internetes platformoknak államilag jóváhagyott rendszereken keresztül kell ellenőrizniük az új felhasználók személyazonosságát, mielőtt hozzáférést biztosítanának. A VPN használatára vonatkozó tanácsadás bűncselekménynek minősül majd, bizonyos Gmail-használatokat betiltanak, és […]