Hamis levéllel a saját számlájára utaltatott a rendőrséggel háromszázezer forintot egy keszthelyi férfi, aki egy korábbi takarékszövetkezeti rablás nyomravezetői díját szerezte meg ezzel a csalással, bár két nap múlva önként visszautalta a pénzt. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a férfi elleni vádemelés kapcsán felidézte, hogy még […]

Személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emeltek vádat egy idősebb nagykanizsai nő ellen, aki túszul ejtette lakásában egy telefonos szolgáltató szakemberét, mert az nem tudta azonnal megjavítani az elromlott készülékét. A Zala Megyei Főügyészség szerdai tájékoztatása szerint a 60 éves nő tavaly nyáron jelentette be a szolgáltatónál, hogy nem működik a […]

Vádat emelt a Keszthelyi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki közel 300 vevőt csapott be interneten kínált márkás ruhákkal, amelyek soha nem voltak a birtokában. A Zala Megyei Főügyészség szerdai közlése szerint 290 rendbeli csalás miatt emeltek vádat a nő ellen, aki 2012 januárja és 2013 júniusa között több internetes […]

Öt ember – köztük két román állampolgár – ellen emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség, amiért a Flextronics zalaegerszegi gyárában behatoltak a cég számítógépes rendszerébe, majd azon keresztül a kanadai cégközpontba, hogy egyebek mellett lopott mobiltelefonokat legalizáljanak – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség az MTI-t. Kondákor Ferenc főügyész közölte: a […]