Simon György, Yettel

Simon György a Yettel legújabb marketingigazgatója

Simon Györgyöt (képünkön) nevezték ki a Yettel lakossági marketingigazgatójának. A szakember szerint a valódi ügyfélélmény és értékteremtés képezi az üzleti siker alapja. Simon több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik az infokommunikációs szektor különböző területein. Pályafutása során számos iparági szerepkörben tevékenykedett, az elmúlt három évben pedig a Szerencsejáték Zrt.-nél dolgozott, ahol a digitális lottójátékok fejlesztésére fókuszált….

Részletek
CETIN Hungary

Szépen cseperedik a kis CETIN Hungary: Már öt éves

Idén ötéves a CETIN Hungary Zrt. mobiltávközlési infrastruktúra-szolgáltató. A cég eddig több mint 102 milliárd forintot ruházott be – számos mesterséges intelligencia (AI) alapú megoldást is alkalmazó – infrastruktúrája fejlesztésére, és idén is további jelentős fejlesztést tervez. A független, integrált távközlési infrastruktúra-szolgáltató CETIN Hungary sikerrel zárta negyedik teljes üzleti évét. A cég értékesítésből származó nettó…

Részletek
Távközlési árkorlátozás

A Yettel is érti az idők szavát

A Yettel úgy döntött, hogy meghatározott lakossági számlás tarifacsomagok esetén 12 hónapos díjkedvezményt biztosít, ezzel is segítve a háztartásokat az inflációs terhek enyhítésében. A 2025. május 1-jétől induló kedvezmény időtartama egy év, mértéke pedig megegyezik a korábban, 3,7 százalékos fogyasztói árindex alapján végrehajtott havidíj-emelés összegével. Ez azt jelenti, hogy a kedvezmény teljes egészében ellentételezi a…

Részletek
Yettel

Wolt – Yettel együttműködés

A Yettel új értékesítési csatornát nyitott: elsőként a hazai mobilszolgáltatók közül a Wolt alkalmazásán keresztül is rendelhetők feltöltőkártyás mobiltelefonok, SIM-kártyák és különféle tartozékok a Yettel üzletekből. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérése szerint a lakosság több mint hatvan százaléka vásárolt az elmúlt három hónapban online, és egyre inkább mobilos vásárlásokat végez. Ebben kulcsfontosságú szerepet játszanak…

Részletek
Koren Balázs, Prosuli

AI képzés indul tanároknak

A mesterséges intelligencia (AI) az oktatást is átformálja: gyakorlatorientált tudást ad a Yettel ProSuli új képzése. Kihívás vagy segítség? Egy friss brit felmérés szerint a pedagógusok ugyan ismerik a generatív AI-t, de sokan egyáltalán nem használják, és hiányolják a technológia megismerésére irányuló képzéseket. Magyarországon ugyancsak gyerekcipőben jár még az eszköz használata az oktatásban, de egyre…

Részletek
gyermek internet

Nehezen szúrjuk ki az álhíreket

A fiatalok többségére veszélyt jelentenek az álhírek – derül ki az első Nagy Diák TudatosNet Teszt válaszaiból. Az országos játékot másodjára indították el, hogy a diákok meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól. Az internet mára nélkülözhetetlen részévé vált a mindennapjainknak, de a digitális tér fejlődése – amelyet a mesterséges intelligencia (AI) megjelenése még inkább…

Részletek
mobiltelefonok

Indul a második országos Nagy Diák TudatosNet Teszt

A Biztonságosabb Internet Napja alkalmából idén második alkalommal elindított verseny a tudatos internethasználat fontosságára hívja fel a figyelmet. Idén február 11-re esik Biztonságosabb Internet Világnapja (Safer Internet Day) kezdeményezés. A 2009 óta évről évre megrendezett világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos és biztonságos online jelenlét fontosságára, különös tekintettel a fiatalabb generációkban. A Yettel…

Részletek
infláció

Mobilpiac: Csendes második félév 2024-ben

Csak a Yettel jelentett be egy új mobilinternetes csomagot, egyebekben azonban nem volt mozgalmas 2024 második fele – áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss, mobilpiaci díjcsomagokat vizsgáló jelentésében. A félévente megjelenő riport bemutatja a legnagyobb szolgáltatók díjcsomag- és tarifamódosításait, valamint ismerteti a megszűnő szolgáltatásokat és a frissen bevezetett új opciókat is. Míg…

Részletek
Fel!