Charles Simonyi

Charles Simonyi 75 éves

Szeptember 10-én volt hetvenöt éves Charles Simonyi magyar származású amerikai szoftverfejlesztő, akinek a Microsoft Wordöt és az Excelt köszönhetjük. Középiskolásként hozzáfért egy URAL-2 szémítógéphez Az ünnepelt 1948-ban született Budapesten Simonyi Károly néven. Édesapja, Simonyi Károly Kossuth-díjas mérnök és fizikus, az első magyar magfizikai részecskegyorsító megépítője, A fizika kultúrtörténete című világsikerű könyv szerzője volt. Nem meglepő,…

Részletek
keresztrejtvény

Rejtvény: egymásra talált a Verizon Business és a Xerox leány

A Verizon Business és a Xerox leányvállalata, a CareAR stratégiai partnerséget jelentett be annak érdekében, hogy átalakítsa a CareAR által a terepen dolgozó szakemberek és ügyfelek számára nyújtott szolgáltatást és ügyfélélményt. A Verizon 4G, 5G hálózatait és közel valós idejű számítási technológiát a CareAR kiterjesztett valóság (AR) és mesterséges intelligencia (AI) alapú platformjával ötvözve a…

Részletek
Xerox

Verbán a Xerox Magyarország élén

A Xerox Verbán Jánost nevezte ki a vállalat magyarországi vezérigazgatójává. Az új vezérigazgató 2003-ban csatlakozott a Xeroxhoz, ahol különböző pozíciókat töltött be a hazai leányvállalatnál. Új szerepében Verbán nemcsak vezeti és bővíti a Xerox kulcsfontosságú technológiai üzletágát, de az értékesítési partnercsatornákban és a nagyteljesítményű kereskedelmi nyomtatásban rejlő lehetőségek fejlesztése is a tervei között szerepel, különös…

Részletek

Xerox: nyomtass aranyat, ezüstöt

A Xerox kifejlesztette az Adaptive CMYK Plus elnevezésű technológiát, amely az új Xerox PrimeLink C9065/C9070 színes nyomtatóhoz és a Xerox Color C60/C70 nyomtatókhoz készült. Az új technológia olyan kiegészítő, amelyet a hagyományos cián, bíbor, sárga és fekete (CMYK) színek kínálatának kibővítésére terveztek. A belépő szintű PrimeLink C9065/C9070 nyomtató esetében a kiegészítő segítségével elérhető a fluoreszkáló,…

Részletek

Xerox: továbbfejleszthető a Baltoro HF nyomdagép

A Xerox bemutatta a Xerox Baltoro HF Inkjet Press tintasugaras, vágott lapos nyomdagépet, amely lehetővé teszi a nagy mennyiségű tranzakciós nyomtatást, a kiváló minőségű DM levelek és katalógusok készítését egyetlen nyomdagépen. A gyártó közleménye szerint a Baltoro HF az egyetlen olyan belépő szintű tintasugaras nyomdagép, amely az automatikus intelligencia használatával optimalizálja és szinten tartja a…

Részletek

A Xerox új, olcsó monokróm MFP nyomtatókat dobott a piacra

A Xerox a B1022 és B1025 többfunkciós MFP nyomtatóit a kis- és középvállalkozásoknak kínálja. Ezek az A3-as multifunkciós készülékek képesek kétoldalas másolásra és nyomatásra, színes szkennelésre, és a B1025 még faxolásra is. Az olyan hétköznapi funkciók, mint a közvetlenül e-mailbe történő szkennelés vagy az USB-flash meghajtóról történő beolvasás és nyomtatás gond nélkül elvégezhetők, míg a…

Részletek
kézfogás

Lepaktált a Xerox-szal a Basware

A kifizetéseket magában foglaló source-to-pay folyamatokkal és az e-számlázás és az innovatív pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó Basware a Xeroxot választotta a szkennelési és rögzítési feladatainak elvégzésére több mint 28 országban. A megállapodás részeként a Xerox menedzseli a Basware szkennelési és rögzítési feladatait, amely összesen 24 millió számla kezelését jelenti évente. Ennek keretében a Xerox gyors és…

Részletek

Déjà vu: Ablonczy Balázs a régió élén (is)

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, jelenlegi feladata ellátása mellé régiós felsővezetői felkérést kapott — jelentette be a társaság. A hazai leányvállalat irányítása mellett, 2018 januárjától immár 16 közép-kelet-európai országban felügyeli az SAP felhőalapú megoldásainak értékesítését. Ablonczy vezetése alatt a magyarországi SAP folyamatosan nyeri el a régió legjobb leányvállalata címeket, amiben jelentős súllyal…

Részletek
Fel!