A dolgok internetének forradalma még a háztartásainkat is elárasztotta az intelligens készülékek egész sorával, az okosteáskannáktól az okosmosógépeken át az okoshűtőszekrényekig. Mindez megkönnyítheti ugyan az életünket, de nem feltétlenül jelenti azt, hogy biztonságosabbá is teszi azt. Alább az ESET szakértőinek tanácsai olvashatók arról, hogy hogyan használjuk otthonunkban az okoseszközöket. Hogyan […]

Infláció alatti féléves forgalombővülés, töretlenül emelkedő rendelési frekvencia, stagnáló belföldi piac és élénkülő import forgalom jellemzi az online kiskereskedelem idei első hat hónapját. A GKID és a Mastercard Digitális Kereskedelmi Körképe szerint az online kiskereskedelem mintegy 631 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el az első félévben, ami 8,8 százalékos növekedést […]

A közlekedési vizsgáztatásban központosított elektronikus rendszert vezettek be az Európai Unió 1,8 milliárdjából. A KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet közleménye szerint egyszerűbbé és gyorsabbá tette a jogosítvány megszerzését a teljes körű elektronikus ügyintézés, amely több lehetőséget biztosít a képzőszerveknek a tanulók magas szintű tájékoztatására és oktatására is. Az online […]

A Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői a hirdetéskezelési és marketing eszközök jogi csapdáira figyelmeztetnek. Egyes technológiai óriások, mint a Facebook, a TikTok, vagy a Google hirdetéskezelési és marketing eszközeit (Meta Pixel, TikTok Pixel, Google Analytics) rengeteg hazai vállalkozás alkalmazza weboldalán annak érdekében, hogy hatékonyabban és célzottabban tudják elérni saját célközönségüket, […]

Érdemes egy kis időt szánni a leggyakoribb csalások megismerésére, kisebb eséllyel leszel áldozat. Az online bűnözők módszerei folyamatosan változnak és bővülnek, a szélhámosok előszeretettel alkalmaznak újabb és újabb trükköket, hogy az emberek naivitását, jóhiszeműségét, figyelmetlenségét kihasználva meglopják őket. Jó ha nem ér felkészületlenül az átverés, mert nem az a kérdés, […]

A másfél éve startolt hazai it-startupot a Hiventures inkubációs tőkeprogramjával már az induláskor is támogatta. A kockázatitőke-befektető újabb, ám nem túl acélos összeget fektetett be a cicás cégbe. A Lazy Felix egy Chrome böngészőhöz készült bővítmény, amely lehetővé teszi, hogy ne kelljen többé letölteni egy fájlt az internetről csak azért, […]

Az iPhone 15 várható megjelenése néhány hónapra van még, azonban az Apple-nek nehéz dolga van, ha titokban akarja tartani az új iPhone sorozat részleteit, mivel sok különböző beszállító vesz részt a gyártásban. Várhatóan összesen négy iPhone 15 modellt fogunk látni, amelyek ugyanolyan méretűek lesznek, mint az iPhone 14 széria, beleértve […]

Egy átlagos napon a tíz legnépszerűbb pornográf tartalmú weboldal közel 620 ezer magyar figyelmét köti le, egy hét alatt pedig mintegy 1,7 millió felhasználóét. Így már érthető, miért fogy a magyar… A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2023. május 16. és június 16. között figyelemmel követett tíz – magyar viszonylatban […]

A gonosz, erősen antiszociális internetes bűnözők egyre gyakrabban veszik célba a hirdetőket, mert nő a száma azoknak, akik feleslegessé vált dolgaik eladásához a hagyományos apróhirdetési oldalak és alkalmazások mellett a Facebook piacterét használják. A támadók úgy tesznek, mintha meg akarnák venni a terméket. Ám valójában egy adathalász oldalra csalogatják az […]

Nem csökken a visszaélések száma az internetes kereskedelemben, ezért az adóhatóság növeli az ellenőrzések számát, amivel a kárt okozó illegális gyakorlatokat próbálja visszaszorítani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési főosztályának vezetője, Horváth Gábor szerint a NAV munkatársai folyamatosan figyelik az online piactereket, közösségi oldalakat, éves szinten mintegy húszezer weboldal […]