Biztonsagosinternet.hu a kiskorúak számára is érthető lett, így az őket ért online bántalmazásokat ezentúl önállóan is jelenteni tudják az oldalon. A Biztonsagosinternet.hu hotline üzemeltetését ellátó Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közleménye szerint a megújult weboldal lehetővé teszi azt is, hogy még eredményesebben tudjanak fellépni az interneten található törvénytelen tartalmakkal szemben. A hotline-nal […]

Mintegy négyezer károsulttal járó, csaknem 1,4 milliárd forintos pénzmosás felelőseit fogták el öt megye tizenegy helyszínén. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint március 19-én hajnalban Pest, Heves, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegyében negyven nyomozó részvételével tizenegy embert fogtak el. Négyük letartóztatását a bíróság elrendelte, heten szabadlábon védekeznek. A bűnözői kör 2022 […]

Megfontoltabban költöttek a vásárlók tavaly és az alacsonyabb árak miatt érezhetően többen rendelnek külföldi webáruházakból, ami nagy kihívást jelent a hazai kereskedőknek. Madar Norbert, a GKID piackutató vállalat vezető tanácsadója az Ecommerce Expo szakmai rendezvényen ismertette: az előzetes adatok szerint a belföldi online kiskereskedelem mintegy 1500 milliárd forintos éves forgalmat […]

Az utóbbi egy-két évben rendkívüli mértékben megnőtt az online csalások volumene Magyarországon az MNB adatai szerint. Különösen elterjedtek azok a csalástípusok, amelyek a Facebook Marketplace-en és más felületeken használt cikket hirdető eladókat veszik célba. Sok csaló logisztikai szolgáltatók vagy bankok online felületeinek hamisított változatával csal ki pénzt az áldozatokból. A […]

Az elmúlt időszakban csalók telefonáltak a Microsoft nevében. A redmondi társaság összegyűjtötte, hogy milyen ismérvek alapján azonosíthatók a kiberbűnözők tevékenysége. A Microsoft nevében a napokban indított csaló telefonhívások angol nyelvűek és úgynevezett hívószámspoofingot alkalmaznak, vagyis a hívószám magyar telefonszámként jelenik meg a hívott félként. A csalók a bankkártyaadatokat kérik a […]

Óvakodj a MÁV-Volán-kedvezményeket népszerűsítőitől, ugyanis adathalászok élnek vissza a MÁV-Volán-csoport nevével. Újabban adathalász csalók hirdetnek utazási kedvezményeket a MÁV-Volán-csoport nevében — figyelmeztet a közlekedési vállalat. A MÁV-Volán-csoport és a MÁV-Start oldalaira megtévesztően emlékeztető Facebook és Instagram oldalakon népszerűsítenek hamis START klub Prémium kártyát 699 forint értékben, amely egy évre szóló […]

A nyomtatott lapok jelentősége a tájékozódás piacán évről évre csökken – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatásából. A jelentés szerint a printhetilapok vesztették el legnagyobb mértékben az olvasóikat, mivel ezen a területen a fogyasztás 25,2 százalékos visszaesését regisztrálták. A havonta vagy időszakosan megjelenő periodikák keresettségében 23,5 százalékos, […]

Az elmúlt években több száz, felnőttek intim képeivel történő visszaélést sérelmező bejelentést kezelt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline (IH). Világszerte elterjedt és nagy kihívást jelentő online visszaélésről van szó, amely ellen mind jogi, mind technikai lépésekkel igyekeznek fellépni a különböző szervezetek. Hozzátették, hogy az […]

A nemzeti versenyhatóság fokozott óvatosságra inti a fogyasztókat az akciósként hirdetett termékek kapcsán. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy a Telemarketing International Kft. és osztrák anyacége, a Mediashop GmbH négy termék esetében megtévesztő kommunikációt folytattak, ezért a hatóság összesen 113 millió forint bírságot szabott ki a két társaságra. A GVH […]

A Magyar Posta nevét és arculati elemeit felhasználó adathalászlevelekre hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. A szervezet a Facebook-oldalán hétfőn azt írta: az elmúlt napokban egyre több az olyan adathalászlevél, amelyet a Magyar Posta nevében küldenek a támadók, az eredetire megszólalásig hasonlító, de káros weboldalra vezető […]