2013. november 23-án, szombaton 8 órától 15 óráig elektromos és szerver karbantartási munkák zajlanak a Vidékfejlesztési Minisztériumi Iskola utcai épületben. Ez idő alatt szakaszos kimaradás előfordulhat az OLM adatszolgáltatásában —  olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodájának közleményében.

Kétmilliárd forintos uniós forrásból egységesítették és egy ellátási körbe vonták számos minisztérium és államigazgatási szerv informatikai rendszerét – számolt be a most lezárult fejlesztésről a projektet megvalósító Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ). A 2011 júliusában elkezdett fejlesztés fő célja az volt, hogy hat minisztérium (Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a […]

  A napokban mutatta be állatbarátoknak szánt okostelefon alkalmazását a Vigyél Haza Alapítvány és a Telenor. A Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával készült applikáció a kutyatulajdonosoknak és a lelkes állatbarátoknak nyújt segítséget, ugyanakkor támogatja az állatmenhelyek és civil állatmentők munkáját is. A Vigyél Haza okostelefon applikáció három fő funkció köré épül. […]

  A környezettechnológia és az ökoinnováció kihívásairól, a terület aktuális pályázati lehetőségeiről, hazai és EU-s programokról indított honlapot a Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca ezzel is segíteni kívánja az innovatív környezetvédelmi technológiák kifejlesztését és piacra jutását. A gazdasági válság, valamint az egyre súlyosbodó globális környezetvédelmi problémák kezelésének egyik, a fejlődés minőségét […]