A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) ismét díjazta a különböző területeken dolgozó informatikai menedzserek kiemelkedő szakmai munkáját. Idén is az Infogolfon adták át a VISZ hagyományos szakmai díjait. Egy a szervezet elnöksége által felkért zsűri javaslata alapján a VISZ minden évben az Év Informatikai Vezetője díjjal ismeri el annak a szakembernek […]

Az LG Electronics Inc. (LG) bejelentette 2023 második negyedévének eredményeit. Szépek a számok. Az LG idén történetének legmagasabb második negyedéves konszolidált bevételét könyvelte el, a húszezer milliárd koreai von (tízezer won~7,79 dollár) forgalom mellett pedig 741,9 milliárd won üzemi nyereséggel zárt. A nyereségesség szintén erősen alakult, és bár az üzemi […]

Minden rendben: a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és a bankok digitális fejlettségi szintje folyamatosan javul. Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank legfrissebb FinTech és digitalizációs jelentése kapcsán elmondta, hogy folytatódott a hazai FinTech szektor bővülése, immár 175 aktív FinTech vállalkozás működik […]

Márkus Krisztina a Growww Digital csapatát erősíti hr-szakértőként. Márkus a Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán szerzett diplomát. Pályáját médiatervező/vásárlóként kezdte a DMB&B nemzetközi reklámügynökségnél, majd a McCann Erickson-nál töltött 16 évet. A cég legnagyobb ügyfeleinek médiatervezését végezte, majd csoportvezetőként az ügyfeleik médiával kötött megállapodásaiért is felelt. 2006-tól távozásáig […]

Hollandiában tavaly csaknem 180 ezer embert, köztük 53 200 kerékpárost bírságoltak meg, amiért közlekedés közben mobiltelefont használt, negyvenezerrel többet, mint 2021-ben. A holland rendőrség közzétett adatai szerint a bírságok száma azután kezdett növekedni, hogy 2021 nyarán a hatóságok az autópályahidakon kamerákat helyeztek el, amelyek segítségével megfigyelhetik és 360 euróig (134 […]

A Twitterhez az előző vezetés idején mindkét politikai oldal rendelkezett eléréssel, de vállalat alkalmazottai túlnyomóan az egyik oldalhoz tartoztak, ezért a baloldal irányában sokkal nagyobb volt a nyitottság. A közösségi média korábbi működési gyakorlatáról szóló belső levelezését Elon Musk egy újságírónak, Matt Taibinak adta át, aki azt saját csatornáján tette […]

Egy hét alatt több mint ötszáz esetben kellett intézkedniük a rendőröknek vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A közlemény szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) által szeptember 16-22-ére meghirdetett, Focus on the road – Figyelem az útra elnevezésű fokozott ellenőrzésen a rendőrök […]

Egyre népszerűbb a North Atlantic Fellas Organization, vagyis a NAFO nevű informális csoport, amelynek tagjai humoros mémekkel, vicces videókkal szállnak szembe az orosz propagandával. A Politico amerikai hírportál európai kiadása heti nyomtatott változatának csütörtöki címlapján szereplő riport szerint a Twitteren mostanra naponta átlagosan ötezer olyan poszt jelenik meg, amely a NAFO-hoz kötődik. […]

Mindent (IS) bekebelezni jár némi macerával… A megnövekedett feladatok és a vállalatcsoport mérete miatt új irányítási struktúráról döntött a 4iG vezetése. A 4iG Nyrt. szeptember 1-ig új szervezetet hoz létre annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegye operatív irányítási folyamatait, illetve üzleti működését. Az új vállalatirányítási modell a 4iG növekedési tervei mellett […]

Fejérdy András, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese a nemzetállamok és a nemzetek feletti katolikus egyház közötti szuverenitási konfliktust vizsgálja az 1780-as évektől a múlt század végéig annak a programnak a keretében, amelyhez elnyerte az Európai Kutatási Tanács (ERC) Consolidator Grant támogatását. A történész az egyházi személyektől megkövetelt, úgynevezett állameskük […]