A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. a jogszabályi keretekben biztosítottnál alig kisebb mértékben emeli a műsorterjesztési, vezetékes internet és a vezetékes hangszolgáltatásainak havidíjait. Feltehetően az új tulajdonos, a 4iG tuköztudott szociális érzékenysége miatt a DIGI az előfizetők anyagi terheinek mérséklése érdekében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által meghatározott, 17,6 százalékos […]
vezetékes
A Magyar Telekom ügyfelek mobil adatforgalma 2023-ban az ünnepek alatt közel 30 százalékkal* nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. Az ünnepek alatt a vezetékes internetszolgáltatás adatforgalma 30,8 százalékkal volt magasabb a 2022-es ugyanezen időszakához képest. Szilveszterkor a korábbiakhoz hasonlóan alacsonyabb, az előző napok csúcsértékeihez képest pedig nagyjából 18 százalékkal […]
Már megint erős negyedévet zárt az infokommunikációs 4iG-csoport, a cég az első három negyedévben rekordösszegű árbevételt és EBITDA-t ért el, az adózott eredmény azonban mínusz 6,4 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi mínusz 11,7 milliárd után. A bevételnövekedés motorja a Vodafone Magyarország, valamint a 2022 első fél évéig lezárt […]
Újabb településeken válik elérhetővé a 4iG többségi tulajdonában lévő Vodafone Magyarország gigabites internet-szolgáltatása. A közelmúltban nyolc megye hetvenegy településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone, így november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató gigabites vezetékes internet-szolgáltatása. A szolgáltató azt közölte, hogy a fejlesztéssel a szolgáltató üzemeltetésében lévő […]
Sikeresen zárult Magyarország szélessávú fejlesztési projektje, amely több mint hárommilliárd forint vissza nem térítendő uniós forrásból valósult meg. Sikeresen zárult Magyarország szélessávú fejlesztési projektje, a fejlesztés eredményeként az ország csaknem teljes területén megvalósult a szupergyors internet kiépítése, így ma már a háztartások közel 97 százaléka hozzáférhet a legmodernebb hálózati kapcsolathoz. […]
Kivonul Romániából a Hellenic Telecommunications Organisation (OTE) – írja az economedia.ro a Bloombergre hivatkozva. A görög távközlési vállalat egy romániai céggel, a Quantum Project Grouppal memorandumot írt alá a Telekom Romania Mobile adás-vételéről. Adrian Tomsa a Quantum Project Group tulajdonosa. Tomasa egy másik cégen keresztül több kereskedelemi televíziót (Prima TV, […]
A Magyar Telekom után -nem túl váratlanul-, a 4iG is együttműködési megállapodást kötött Magyarország Kormányával. A bejelentett megállapodás szerint a 4iG távközlési és infokommunikációs vállalatcsoport 2028-ig 150 milliárd forint értékű mobil és vezetékes hálózati beruházást valósít meg, így a lakosság közel száz százaléka számára elérhetővé teszi a szélessávú internet és […]
A Magyar Telekom Nyrt. adózott nyeresége 24,7 milliárd forint volt, éves bázison 33,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, konszolidált árbevétele 13,3 százalékkal 216,2 milliárd forintra nőtt. A társaság közleménye szerint elemzők 23,2 százalékos profit- és 12,4 százalékos bevételnövekedést vártak. Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: már 2023 szeptemberben közzétették, […]
A Zyxel Networks új, nagy teljesítményű tűzfala gyors és biztonságos működést biztosít a vállalkozások számára. A Zyxel új USG FLEX H sorozat háromszoros teljesítményt nyújt a kis- és középvállalkozások biztonsága érdekében, miközben több gigabites sebességgel dolgozik. Nagy sebesség, hármas teljesítmény Mivel a vállalkozások folyamatosan több gigabites szintre fejlesztik a csatlakoztatott […]
Tíz év múlva nem lesz alacsony képzettséget igénylő munkakör a magyar összeszerelő-üzemekben sem. Az Ericsson által megkérdezett termelő cégek kétharmada szerint tíz éven belül a gyártási folyamatok 80 százaléka automatizálható lesz, ez azonban nem azt jelenti, hogy nem lesz szükség emberekre a gyárakban: csak sokkal kevesebbre és képzettebbekre. Míg az Ipar […]