ZX-81

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az első hét hónapban

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban – közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium. Az iparág összbevétele 872,1 milliárd jüan (134,2 milliárd dollár, 1 jüan 46,30 forint) volt, 8,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Július végéig Kína három távközlési szolgáltatójának – a China Telecomnak, a China Mobile-nak, és…

Részletek
Az internetszolgáltatók nettó árbevétele

Kaszálnak az internetszolgáltatók

Dinamikusan nőtt az internetes szolgáltatások árbevétele, 2020-ban az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt – derül ki (sok egyéb mellett) a Központi Statisztikai Hivatal Digitális gazdaság 2020 című legfrissebb kiadványából. Ezen belül a legnagyobb, 54 százalékos részaránnyal rendelkező mobilinternet bevétele 11 százalékkal emelkedett. Az árbevétel szintén…

Részletek
optikai kábel

Optikában pályacsúcsot döntött a Magyar Telekom

Tavaly a Magyar Telekom minden eddiginél több, 377 ezer új optikai elérést épített, 117 ezer kábeles elérési pontot pedig gigabit-képessé fejlesztett, ezzel csaknem 2,5 millióra nőtt hálózatán a gigabites elérések száma. Az elmúlt évben 310 településen zajlott optikai fejlesztés, az új elérések negyven százalékát ötezernél kevesebb lakosú kistelepüléseken létesítette a társaság, de voltak fejlesztések kisvárosokban,…

Részletek
Broadband

Végre valami jó, amiben a világ legjobbjai között vagyunk

A magyarországi szélessávú vezetékes internet a világ negyedik legjobb feltöltési sebességét produkálja egy friss nemzetközi felmérés szerint. Ebben a mutatóban lekörözünk jó néhány internetes nagyágyúnak számító országot is. Egy brit ár-összehasonlító portál nemrégiben 35 OECD ország vezetékes internet teljesítményét vizsgálta többféle szempontot is figyelembe véve. A comparethemarket szakértői elemezték az érintett országok szélessávú vezetékes hálózatát,…

Részletek
optikai kábel

Szegeden már majdnem minden előfizető számára elérhető végpontig kiépített optikai hálózat

A DIGI Szeged Plázában nyitotta meg legújabb üzletét. A 2020-ban Szegeden végrehajtott vezetékes hálózat technológiai fejlesztését, valamint a teljes mobilhálózati lefedettség kiépítését követően a DIGI biztosítja az FTTH technológiát előfizetői számára. Ennek megfelelően immár majdnem minden vásárló otthonában elérhető a felhasználói végpontig kiépített optikai hálózat — olvasható a távközlési társaság közleményében. A Digi szerint Szeged…

Részletek
DoBox

A Tungsram gyárthatja és forgalmazhatja a DoBoxot

Az Apple felhasználók életét (és a pénztárcáját) könnyíti meg egy magyar startup készüléke, a DoBox. A hazai és globális piaci bevezetésben most a Tungsrammal működik együtt a Fruitdock. A Las Vegas-CES-en 2019-ben Innovációs Díjat nyert egy magyar startup, a Fruitdock Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kütyüje, a DoBox. Ez a készülék teljessé teszi az Apple eszközöket….

Részletek
karácsony ünnepe

A UPC ügyfeleit is kényezteti a Vodafone

Az ünnepek alkalmából ismét meglepi ügyfeleit a Vodafone. Az okostelefonnal rendelkező lakossági előfizetők három nap díjmentes, korlátlan adathasználatot kapnak, az okostelefonnal nem rendelkezők pedig három nap díjmentes hanghívást. A leendő ügyfeleknek is kedvezni szeretne a szolgáltató: RED előfizetéssel harmincezer forint kedvezményt ad minden újonnan vásárolt mobiltelefon készülékre. Ráadásul idén a UPC előfizetők sem maradnak ki…

Részletek
számok

Meg fogsz döbbenni: a világ informatikája számokban LVII.

A Telenet.hu első féléves adatai szerint a televízió-szolgáltatást is tartalmazó távközlési csomagokban szereplő csatornák átlagos száma 93. A megrendelt csomagokban a tematikus csatornák közül átlagosan 15 helyet foglalnak el az ismeretterjesztő csatornák, 13 film- és 10 sportcsatorna mellett. A HD minőségben nézhető előfizetett csatornák átlagos száma 11. Az előrejelzések szerint a drónok – a jövő…

Részletek
Fel!