A konzuli ügyintézést segíti az az új felhasználóbarát honlap és applikáció amelyet Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) mutatott be a napokban. A KKM a közleményében azt írta, hogy feladat volt a konzuli ügyintézési folyamatok modernizálása is, ennek keretében a konzuli ügyintézési díjak elektronikus fizetésének megvalósítása, a nagyobb forgalmú külképviseleteken ügyfélirányító […]
vészhelyzet
Több mint hétszázezer letöltésen túl a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat közös segélykérő Mobilapplikációja. Az ÉletMentő applikációt a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat 2020-ban indította el, mint közös segélyhívó alkalmazást. Azóta több mint 700 ezren töltötték le, és csak az idei nyáron közel kétezer hívást indítottak […]
Egy friss kutatás szerint a gyors digitális transzformáció a pandémiás időszak után hasonló tempóban szorulhat vissza, és a piaci szereplők visszatérhetnek a korában megszokott analóg módszerekhez. Bár az üzleti folyamatok digitalizálása jelentősen növelheti a vállalatok működési hatékonyságát, az átállás kezdeti, vélt vagy valós nehézségei miatt gyakran alacsony prioritást kapott, vagy […]
A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetet követően a Díjnet Zrt. független e-számlakezelési platformjánál több mint nyolcvan százalékkal nőtt az új regisztrációk száma a korábbi időszak átlagához viszonyítva – közölte a társaság. A Díjnetnél arra számítanak, hogy a következő hónapokban érdemben tovább nő az elektronikus számlafizetés volumene Magyarországon, mivel a veszélyhelyzet miatt […]
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és az Antenna Hungária Zrt. megállapodása alapján 2015. december 18. és 2016. január 4. között az M3 csatorna minden MinDig TV felhasználó számára kódolatlanul lesz elérhető. Az M3 program a C jelű multiplexen, a 45. programhelyen érhető el. Abban az esetben, ha a felhasználó nem látja […]
A joszolgalat.hu oldal katasztrófahelyzetek (pl. hó, víz, ár, vihar, tűz földrengés, stb.) esetén, segítség felajánlások és kérések közvetítésével és logikus rendszerben való menedzselésével elősegíti a segítségnyújtás koordinálását, és ezáltal elsősorban rendkívüli, csoportos krízishelyzetek, megelőzését, elhárítását, megszüntetését, a veszélyben lévők tömeges mentését, ellátását, a veszélyzóna kármentesítését, és helyreállítását. A felajánlások […]