Az Accenture Cyber Threat Intelligence (ACTI) a dark weben végzett kutatásai szerint a kiberbűnözők tevékenységeiben jelentős növekedést figyeltek meg a macOS-t futtató rendszereket célzó támadások számában, kihasználásukkal a kiberbűnözők több millió dollárt keresnek. A dark webes kiberbűnözők „tradicionálisan” mindig is sokkal inkább a Windows rendszereket támadták. A macOS-el kapcsolatos tevékenységek […]
veszély
Észak-Koreai kiberfenyegetés miatt adtak ki figyelmeztetés az Egyesült Államok kormányzati szervezetei együttműködésben dél-koreai hatóságokkal. A Szövetségi Nyomozó Iroda, a Központi Hírszerző Ügynökség valamint az amerikai külügyminisztérium, Dél-Korea külügyminisztériumával és a partnerszervezetekkel közösen adta ki a kiberbiztonsági felhívást a Kimsuky néven ismert észak-koreai hackercsoport által jelentett közvetlen veszély miatt. A dokumentum felhívja […]
A tagországok állam- illetve kormányfőinek, az Európa Tanács negyedik, május 16. és 17. között Reykjavíkban tervezett csúcstalálkozójukat annak kell szentelniük, hogy visszatereljék országaikat a demokrácia útjára – jelentette ki Marija Pejcinovic Buric. Az Európa Tanács főtitkára, a szervezet éves jelentésében, amely a demokratikus intézmények erősségeinek és gyengeségeinek vizsgálata mellett a […]
A mesterséges intelligencia „sürgetőbb” veszélyt jelenthet az emberiségre, mint az éghajlatváltozás – mondta Geoffrey Hinton, a mesterséges intelligencia (MI) egyik úttörő kutatója a Reutersnek adott interjújában. Hinton, akit széles körben az MI egyik „keresztapjaként” ismernek, nemrég jelentette be, hogy egy évtizedes munkaviszony után kilépett a munkahelyéről,az Alphabettől, hogy szabadon beszélhessen […]
Minden jel arra mutat, hogy súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon – jelentette ki Jeroen Lenaers. Az Európai Parlament (EP) Pegasus kémszoftvert vizsgáló bizottsága Magyarországra küldött delegációjának vezetője egyáltalán nem tartja meggyőzőnek a magyar hatóságok magyarázatát. A vizsgálóbizottság elnöke azt hangoztatta, hogy a magyarországi jogállamisági helyzet az egyik legrosszabb az Európai Unióban: […]
Az online platformok szabályozása során különös figyelmet kell fordítani a gyermekekre – jelentette ki Koltay András. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) múlt heti, spanyolországi rendezvényén, amelyen Magyarországot az NMHH elnöke képviselte a Biztonságosabb online környezet kialakítása című panelbeszélgetésen „a digitális […]
Az elmúlt három évben világszerte a vállalatok negyedének okozott legalább egymillió dolláros kárt a kiberbűnözés – állítja a PwC. A tanácsadó cég felmérése szerint a cégvezetők leginkább az ellátási láncokat féltik a kibertámadásoktól. 90 százalékuk nem is biztos abban, hogy a vállalata képes lenne ellenállni egy ilyen beavatkozásnak. Ennek ellenére […]
A gyerekek sajnos már okostelefonokkal a kezükben nőnek fel. Ennek egyébként némi pozitív hozadéka is van, ugyanis már korán nyitottak lesznek az új technológiák iránt, gyorsabban hozzáférhetnek hasznos információkhoz, és számos készségük jóval nagyobb ütemben fejlődhet. Ezzel szemben számos negatívum áll: komoly a biztonsági kockázat, ezért is fontos, hogy a […]
Nehéz idők jönnek, egyre több veszély leselkedik a vállalatok informatikai rendszereire. Íme néhány fontos lépés, amelyeket a szlovák it-biztonsági társaság, az ESET szakértői szerint érdemes megtennie a vállalkozása biztonsága érdekében. Frissítse (vagy készítse el) az üzletmenet folytonosságát biztosító tervet. Tervezze meg, hogyan működhet a vállalkozás folyamatosan egy esetleges kibertámadás alatt, […]
A Schneider Electric és a CNBC Catalyst friss elemzésének egyik fő következtetése, hogy a kibocsátáscsökkentés hetven százaléka elérhető a meglévő, bevált és versenyképes technológiákkal. Az emberi és a gépi intelligencia integrálásával, illetve az algoritmusokra és a nagy számítási kapacitásra építve jelentős változásokat értek el olyan alapvető területeken, mint az energiatermelés […]