A washingtoni orosz nagykövetség Facebook-bejegyzésben kifogásolta, hogy szerinte a péntektől vasárnapig megtartott választások alatt az orosz Központi Választási Bizottság elleni kibertámadások felét amerikai területről indították. A diplomáciai képviselet magyarázatot kért erre. Ehhez képes nagyon nem befolyásolhatta érdemben az állítólagos amerikai beavatkozás a választást, hiszen úgy tűnik, durva csalások árán nyert […]

Bírósági eljárást indított a meghiúsult elektronikus jegyrendszer egykori kivitelezője, a német Scheidt & Bachmann (S&B) ellen a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A BKK azt írta: a két cég között hosszabb ideje fennálló elszámolási vita választottbíróság általi lezárását a társaságok 2014-ben megkötött vállalkozási szerződése teszi lehetővé, amely a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara […]

A Xerox kifejlesztette a Mobil Analitikai Platform (MAP) elnevezésű szoftvert, amit azzal a céllal alkottak meg, hogy átláthatóbbá tegyék egy – egy nagyváros közlekedésének dinamikáját. Az utazási információkat elemző, azokból előrejelzéseket készítő MAP alkalmas arra, hogy a jegyérvényesítések száma, helye, időpontja alapján feltérképezze azt, hogy az egyes járatok milyen zsúfoltsággal […]