Szögi Ágnes, az Erste Bank digitális csatornákért felelős vezetője

A bankok lassan a saját kezükbe veszik az it-fejlesztéseiket

Az elmúlt húsz évben robbanásszerű változás történt a bankok digitalizációja terén. 1990 körül jelent meg a bankoknál az online ügyintézés lehetősége, de Magyarországon a 2000-es években még csupán 37 ezer ügyfél volt, aki rendelkezett internet banki szolgáltatással – állítja Szögi Ágnes, az Erste Bank digitális csatornákért felelős vezetője. Hozzátette, hogy ehhez képest az Erste adatai…

Részletek
Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója

A katások fele nem tudja, mihez kezd szeptembertől

A katások több mint 90 százaléka számlázott korábban cégeknek is, így a kormány törvénymódosítása miatt adózási formát kell váltaniuk, ha meg szeretnék tartani az összes ügyfelüket, derült ki az online számlázó portál, a Billingo által készített online felmérésből. A kutatás szerint a többség húsz százalékkal nagyobb közteherviselést tartott volna elfogadhatónak, de az is látszik, hogy…

Részletek
internet

Hat év alatt nagyot változtak a mobilinternet csomagok

Az otthonon kívüli internetezésből adódó egyre nagyobb adatmennyiség iránti igény határozta meg a mobiltelefon-előfizetési csomagok kínálatát az elmúlt években — derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből. A mobilpiac többszereplős, és bár a szolgáltatók közötti váltás meglehetősen ritka, a „verseny” a fogyasztói igényeknek megfelelő csomagok kialakítására sarkallja a szolgáltatókat. Így a…

Részletek
revolut bankkártya

MNB: csak óvatosan a Revolut használatával!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Revolut használatának kockázataira hívta fel ismét a figyelmet. Az MNB álláspontja szerint az ügyfelek védelme érdekében a Revolut Banknak itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, tőkeerővel, a hazai jegybank felügyelete alá tartozó intézményként kellene végeznie tevékenységét. Az MNB jelenlegi ismeretei szerint a társaság státuszában legalább jövő évig nem várható változás, addig…

Részletek
Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnöke

Az MRSZ és társszövetségei naivan azt kérik a kormánytól, hogy gondolja át a kata-törvényt

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei nem értenek egyet a július 12-én elfogadott új kata-törvénnyel és annak év közbeni bevezetésével, és kérik a kormányt, hogy az új kata-törvény következtében a kommunikációs iparágban is várható negatív hatások miatt gondolja át annak tartalmát. A kommunikációs iparágban jellemző a szellemi szabadfoglalkozásúak szolgáltatásainak igénybevétele, akiknek zöme az elmúlt években…

Részletek
Németh Balázs, a K&H Bank innovációs vezetője

Ez baj: Visszaesett a magyar cégek innovációs kedve

Kevesebb új termék, több automatizáció – gyengén közepes innovációs hajlandóság jellemzi a magyar vállalatokat a K&H innovációs indexéből. Csökkent az új terméket vagy szolgáltatást tervező magyar cégek aránya, mindössze 27 százalék rukkolna elő ezzel a következő egy évben. A tervezett innovációk közül viszont több az új vagy jelentős mértékben továbbfejlesztett háttérfolyamatban gondolkozó vállalkozás – derült…

Részletek
Magyar Telekom 3G

Magyar Telekom: néhány nap és annyi a 3G mobilhálózatnak

Csodás ütemben, a tervek szerint halad a Magyar Telekom 3G hálózatának fokozatos lekapcsolásával, amely július 1-től már sehol nem lesz elérhető Magyarországon. A társaság több körben, sms-ben keresi meg azon ügyfeleit, akiket a változás leginkább érinthet: akik az elmúlt időszakban mobilinterneteztek a 3G hálózaton, és a készülékbeállításuk, a régi SIM kártyájuk vagy a legfeljebb 3G-képes…

Részletek
számlatömb

Megtorpant az online számlázóprogram-használat látványos növekedése

Az online számlázóprogram-használatban 2020-ról 2021-re tapasztalt látványos és dinamikus növekedés 2022-re megtorpant. Ez nem meglepő, mivel 2021 elejétől már szinte minden vállalkozást érint az adóhatóság felé történő számlaadat-szolgáltatási kötelezettség, ami a kézi számlatömb és telepített programok felhasználóit a felhőalapú alternatívák felé terelte. Az elemzés szerint az elmúlt évben csupán néhány százalékponttal nőtt az online számlázók…

Részletek
Fel!