A nemzeti versenyhatóság fokozott óvatosságra inti a fogyasztókat az akciósként hirdetett termékek kapcsán. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy a Telemarketing International Kft. és osztrák anyacége, a Mediashop GmbH négy termék esetében megtévesztő kommunikációt folytattak, ezért a hatóság összesen 113 millió forint bírságot szabott ki a két társaságra. A GVH […]

December 12-én elfogadta a magyar kormány a vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A napokban elfogadott vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól szóló törvény célja az uniós fenntarthatósági iránymutatásoknak való megfelelés mellett a gazdaság környezeti és társadalmi szempontokat is figyelembe vevő fejlesztése. A törvény a fenntarthatóság […]

Az üzleti vezetők 37 százaléka szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak, ami alig marad el az inflációs kockázatok mögött. A PwC kutatása szerint, miközben a vállalkozások olyan új és feltörekvő technológiákat keresnek ahhoz, hogy értéket teremtsenek és átalakítsák működésüket, mint a generatív mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, az automatizálás és […]

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) először végzett el a bankoknál, biztosítóknál alkalmazott mesterséges intelligencia és gépi tanulás informatikai, személyiségi jogi és egyéb kockázatait áttekintő témavizsgálatot, a felügyelet jogsértéseket nem, de kezelendő kockázatokat feltárt. Az MNB közleménye szerint a vizsgálat három-három, ilyen megoldásokat már alkalmazó bankra és biztosítóra terjedt ki. A […]

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) által támogatott blokklánc technológiai fejlesztés növelheti a magyar klinikai kutatások nemzetközi versenyképességét — hangzott el egy konferencián. Kivételes lehetőségeket látnak a blokklánc alapú technológiák hasznosításában a klinikai kutatásokat végző vállalkozások. A Clinexpert Kft.* és a Molaris Kft. által közösen, a GFM támogatásával kifejlesztett informatikai megoldás széleskörű […]

Az OXO Labs 450 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán. A visszatérítési kötelezettség nélküli támogatás korai fázisú innovatív befektetésekre fordítható, a támogatási arány nyolcvan százalék a Startup Factory 2023 pályázaton. A közlemény szerint az OXO Technologies a kezdő vállalkozásokat a leányvállalatán, az OXO Labs-on […]

A vállalat működésében rejlő képességek és az üzleti versenyképesség megerősítése érdekében szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics (LG). A cél az, hogy az LG olyan intelligens életmód-megoldásokat kínáló vállalattá alakuljon át, amely az elektronikai készülékek gyártásán túl arra is képes, hogy összekapcsolja a fogyasztók különféle tereit és az azokhoz […]

Jelentősen megnőtt a kibertámadások száma az Európai Unió országaiban, 2580 incidenst rögzített az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA) 2022 júliusa és 2023 júniusa között – mondta a szervezet főigazgatója. Juhan Lepassaar a KiberPajzs elnevezéssel tavaly indított oktatási-kommunikációs program zárókonferenciáján az ENISA vezetője ismertette a szervezet által 11-ik alkalommal összeállított éves […]

Lezárult a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) Programozd a jövőd! elnevezésű, több mint tízmilliárd forintos projektje. A KIFÜ közleménye szerint a projekt hozzájárul a digitális gazdaság fejlődéséhez és fontos szerepe van abban, hogy egyre több fiatal tanul tovább ezen a területen. A projekt felsőfokú informatikai képzéseket bemutató pályaorientációs előadásain az […]

Orosz vállalatok és külföldi partnereik elleni átfogó szankciós csomagot jelentett be az amerikai kormány a háborús erőforrások korlátozásának céljával. Az amerikai külügyminisztérium és pénzügyminisztérium összehangoltan többi között az orosz fegyveriparban, fémiparban, bányászatban, elektronikai iparban működő vállalatok, valamint bankok ellen hozott büntetőintézkedéseket, emellett külföldi beszállítókat és szállítási vállalkozásokat is szankcióval sújtott. […]