Már megint erős negyedévet zárt az infokommunikációs 4iG-csoport, a cég az első három negyedévben rekordösszegű árbevételt és EBITDA-t ért el, az adózott eredmény azonban mínusz 6,4 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi mínusz 11,7 milliárd után. A bevételnövekedés motorja a Vodafone Magyarország, valamint a 2022 első fél évéig lezárt […]

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a Kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen — jelentette ki Fábián Gergely. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára egy konferencián kijelentette, hogy a MI GDP-növelő hatásának nagyságrendje világszinten ezermilliárd dollárra […]

A magyar cégek innovációs tevékenysége változatlanul alacsony szinten stagnál – derül ki a K&H innovációs indexéből. Az innovációs index 12 hónapos stagnálást követően 2023 második felében mindössze 1 ponttal, 29 pontra emelkedett, ami továbbra is közepesnél gyengébb teljesítményt mutat. A 2021 óta félévente megismételt kutatás őszi felmérése alapján a magyar […]

A legdinamikusabb technológiai cégeket díjazó Deloitte Central Europe 2023-as Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból több mint 400 pályázat érkezett. A könyvvizsgáló és adótanácsadó társaság közleménye szerint a jelentkező cégeknél az elmúlt két évhez képest csökkent a növekedési ráta mértéke, az idei Fast 50 cégek által elért 1502 százalékos […]

Feljavította a globális félvezetőgyártók idei bevételelőrejelzését az International Data Corporation (IDC) amerikai elemzőcég, ami azonban még mindig elmarad a tavalyitól. Az IDC honlapjára felkerült friss előrejelzés szerint a globális félvezetőgyártók bevétele 526,5 milliárd dollár lesz az idén a legutóbb szeptemberben becsült 518,8 milliárd dollár helyett, ami így is 12 százalékkal […]

Megtorpant a cégek lendülete az év végéhez közeledve, a harmadik negyedévben változatlanul 0 ponton áll a K&H nagyvállalati növekedési index. A kutatást összefoglaló közleményben a K&H ismertette: a magas kamatkörnyezet és a csökkenő belföldi kereslet továbbra is nagy kihívás a cégeknek, ez pedig rányomta bélyegét a vállalatok makrogazdasággal kapcsolatos várakozásaira. A […]

Az álláshirdetések hiányosságai nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, ha egy vállalat nem találja meg a megfelelő szakembert a meghirdetett pozícióra. Az álláskereső informatikusok közel egyharmada szerint bár egy évvel ezelőtt könnyebb volt it-állást találni, mostani elhelyezkedésüket nagyban megkönnyítené az is, ha a toborzási folyamat minden szakaszában jobban érvényesülnének olyan alapvető elvárások, mint […]

Magyarországon egyedülálló, robotizált és automatizált, komplex raktárlogisztikai szolgáltatást indított a Magyar Posta Zrt. a Fóti Logisztikai Központjában. A Magyar Posta az általa nyújtott komplex szolgáltatással az áruk raktározásától a csomagok megrendelők felé történő kézbesítéséig minden feladatot képes ellátni, a folyamat digitális és automatizált működését a kiszámíthatóság és a megbízhatóság jellemzi […]

A nagyméretű lakó- és kereskedelmi ingatlanok, valamint a többlakásos lakóépületek élhetőségének és energiahatékonyságának javítása érdekében az ABB Smart Buildings és a Samsung C&T Corporation Engineering & Construction Group („Samsung C&T”) új, globális megállapodást kötött. A megállapodás mindkét fél törekvését jelzi, hogy integrálja a holisztikus épületfelügyeleti megoldásokat –például a Samsung C&T […]

Az Európai Bizottság információkérésre vonatkozó megkeresését küldött az TikToknak és a YouTube-nak, felkérve a vállalatokat, hogy adjanak tájékoztatást milyen intézkedéseket hoztak a kiskorúak védelme érdekében, különös tekintettel az mentális és fizikai egészséget érintő kockázatokra. A videómegosztó platformoknak november 30-ig kell a kért információkat a bizottság rendelkezésére bocsátaniuk. A digitális szolgáltatásokról szóló […]