Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke

Kinevezték az NMHH új elnökét

A köztársasági elnök – a miniszterelnök javaslatára – 2013. augusztus 19-i hatállyal kilenc évre kinevezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökévé Karas Monika Zsuzsannát. Karas 1985-ben szerezte jogi diplomáját az ELTE jogi karán, ügyvédi esküt 1994-ben tett. A Lapkiadó Vállalatnál dolgozott 1985 és 1992 között jogtanácsosként, majd a Hírlapkiadó Vállalat osztályvezetője és vezérigazgató-helyettese…

Részletek
ZX-81

Nagy idők tanúja a Cisco élén

  2013. augusztus 1-től megbízott ügyvezető igazgatóként Dalos Ottó irányítja a Cisco Magyarország tevékenységét. Elődje, György László új területen folytatja szakmai pályafutását. György László hét év után távozik a Ciscótól. Dalos 2000-ben csatlakozott a Cisco-hoz, ahol eddig a vállalat távközlési szolgáltatói üzletágát vezette. A villamosmérnök és gazdasági mérnök végzettségű szakember több mint húsz éves informatikai és…

Részletek
Lee Kyu Jin, a Samsung jászfényszarui gyárának elnöke

Ünnep Jászfényszarun

A korszakváltást hozó digitális átállással egy időben mérföldkőhöz érkezett a Samsung hazai televízió gyártása is – 25-dik évébe lépett a dél-koreai óriásvállalat jászfényszarui gyára. Az előállított Samsung televízió készülékeknek köszönhetően a digitális átállás egyszerűen és könnyen megvalósítható. „Büszkék vagyunk arra, hogy a színes televízió feltalálójának szülőhazájában gyárthatunk televíziókat” – nyilatkozta Lee Kyu Jin, a Samsung…

Részletek
ZX-81

Nem használják ki a közösségi alkalmazásokat a vállalatok

  A vállalatok az üzleti felhasználásra szánt közösségi alkalmazásokat – az intranetet, videokonferenciát és belső közösségi hálózatokat – teljesen eltérő módon használják — állítja az Ipsos kutatása. Bár mind a nagyvállalatoknál, mind a kkv-knál a  legtöbben (tízből heten) a kollégákkal való kommunikálásra használják a közösségi alkalmazásokat, a kisebb vállalatok alkalmazottai egyéb feladatkörök elvégzésére is igénybe…

Részletek
ZX-81

Magyar Telekom – MOL: gigász a gigásznak

  A stratégiai megállapodást írta alá a Magyar Telekom és a MOL. Az együttműködés az értékesítés, a kiskereskedelem, az energia-kiskereskedelem és az informatikai és távközlési szolgáltatások területeire összpontosít. A stratégiai dokumentum többek között szándéknyilatkozatot is tartalmaz a különböző kis- nagykereskedelmi szolgáltatások bővítéséről és további kereskedelmi együttműködések lehetőségeiről. Emellett a két vállalat megvizsgálja, hogyan tud a…

Részletek
okostelefon

Töpörödik a nyugat-európai mobiltelefon-piac

Az okostelefon eladások vártnál kisebb növekedése miatt zsugorodott az első negyedévben a nyugat-európai mobiltelefon-piac — írja az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai piackutató vállalat negyedéves European Mobile Phone Tracker jelentése. A piac összességében 4,2 százalékkal 43,6 millió eladott darabra szűkült. A hagyományos mobiltelefonok eladása a vásárlói érdeklődés okostelefonokra való átállása miatt a várakozásoknak megfelelően…

Részletek
ZX-81

LLP Group: Magyarország erős bástya

  A prágai központú LLP Group 11 százalékos bővüléssel 1,6 millió euróra növelte adózás előtti eredményét tavaly, 13,2 millió eurós árbevétel mellett. A cégcsoport tíz leányvállalata közül a magyar volt a növekedés egyik motorja: az LLP Hungary termelte meg a csoportszintű árbevétel mintegy 15 százalékát, illetve a profit 30 százalékát. A társaság közleménye szerint 2012…

Részletek
chip

IT-ágazat: romló mutatók

  Az előző év egészére vonatkozó 4,08 százalékról 3,79 százalékra csökkent az első negyedévben a bedőlő, azaz felszámolás vagy csődeljárás alatt álló cégek arányát követő mutató – közölte a Bisnode üzleti információs szolgáltató csütörtökön. A társaság először adta ki a bedőlések arányának változását követő indexét, és nem közölt az előző év első vagy negyedik negyedévére…

Részletek
Fel!