Minden a digitalizációról szól, de nem kell fejest ugrani a mesterséges intelligenciába – vélik a Deloitte szakértői. Szinte mindenki digitalizáción gondolkodik jelenleg, azonban nem biztos, hogy érdemes rögtön a legnagyobb ugrásra várni. Sokszor inkább a korábbi lemaradásokat kell behozni elsőként, aztán lehet sikeres digitális transzformációt végrehajtani. Évek óta szinte minden […]

Már nagyon vártuk, és végül csak elkészült a mesterséges intelligencia (MI) készségek fejlesztésére fókuszáló európai stratégia. Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részvételével zajló Mesterséges Intelligencia Készségek Szövetsége (ARISA projekt) keretében elkészült az a stratégia, ami szerint Európában jelentősen gyarapodhat az MI technológiákat […]

Növelte forgalmát és javította eredményét tavaly a Bosch csoport, ennek ellenére mégsem derűlátó. A technológiák és szolgáltatások szállításával foglalkozó csoport a 2023-as üzleti évben várakozásai szerint teljesített. Az előzetes adatok alapján az árfolyamhatások nélkül nyolc százalékos, azt figyelembe véve négy százalékos növekedéssel, 91,6 milliárd euró árbevételt ért el. Az öt […]

Szándéknyilatkozatot írt alá az albán kormánnyal a 4iG Csoport az Egyiptom és Albánia között húzódó tenger alatti nagy kapacitású adatkábel-beruházás megvalósításának támogatásáról. A magyar infokommunikációs vállalat közleménye szerint a megállapodást Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója és Enkelejda Mucaj, Albánia infrastrukturális és energiaügyi miniszterhelyettese írta alá, Edi Rama albán miniszterelnök […]

Innovációs ügynökségek pályázhatnak egy új támogatásra, hogy segítsék a közép-kelet-európai innovátorokat befektetőket szerezni. A Healthy Investment Central Eastern Europe (HICEE) program célja, hogy fellendítse az innovációt Közép- és Kelet-Európában, ahol a startupok csak az európai átlag harmadának megfelelő szinten jutnak kockázatitőke-befektetésekhez. A projektkonzorcium élén Európa vezető egészségügyi innovációs hálózata, az […]

Már megint az Apple a világ legértékesebb márkája, míg a tavaly listavezető Amazon a negyedik helyre esett vissza a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján. A lista összeállítói szerint a tavalyi második helyről idén az első helyre előrelépett Apple márkaértéke egy év alatt […]

A tavaly októberi szándéknyilatkozatot követően a 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt képviselői előzetes megállapodást írtak alá az Egyiptom és Albánia között tervezett nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházás megvalósításáról. A 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt a mediterrán térség egyik legnagyobb tengeralatti adatkábel operátora nem kötelező érvényű előzetes megállapodást kötött az […]

Az elmúlt évben tízmilliárd forintot csaltak ki a kiberbűnözők a magyar károsultaktól az ESET adatai és becslése szerint, és ez az összeg évről évre nő. Néhány tanács, hogy hogyan védekezzünk. A szlovák üzleti és otthoni it-biztonsági szoftvermegoldások gyártója szerint a bűnözők tavaly főként nemlétező csomagok vagy rendőrségi adategyeztetés miatt küldtek […]

Idén a mesterséges intelligenciával súlyosbított kibertámadások és a természeti katasztrófák, vis maior események az üzleti kockázatok legfőbb meghatározói. A magyar vállalatoknak a szabályozási környezet és a gazdasági növekedés üteme is fejtörést okoz. Az Allianz Trade 2024-es, 92 ország több mint háromezer cégvezetőjének részvételével készült Kockázati Barométere kimutatta: a legtöbb cég […]

A hazai vállalatok több mint fele nem számít árbevételének növekedésére, de a tavalyinál még így is valamivel optimistábbak az idei üzleti teljesítményükkel kapcsolatban. A Randstad munkaerő-közvetítő vállalat magyarországi HR-döntéshozók és felső vezetők körében végzett kutatása szerint a felmérés résztvevőinek 45 százaléka számít vállalata nettó árbevételének növekedésére az idén, ez négy […]