A gyermekjogok világnapján az UNICEF Magyar Bizottság és a Telenor Magyarország bejelentették, hogy a gyermekek online életének védelmében új programokkal és eszközökkel támogatják a gyermekjogok ismeretének terjedését és a digitális zaklatás elleni küzdelmet. Az UNICEF szakmai vezetésével és a Telenor támogatásával életre hívott „Ébresztő-Óra” program célja, hogy növelje a gyermekjogok […]

Szeptember 28-án hatodik alkalommal rendez Fenntarthatósági Napot a Magyar Telekom. Az első, külső színpadi programpont a szülőket „megérintve” arról szól, hogy milyen hatással van a médiafogyasztás a gyerekeink értelmi és érzelmi fejlődésére. A beszélgetőtársak többek között: Kádár Annamária gyermekpszichológus, a Mesepszichológia könyv szerzője, Gyurkó Szilvia az UNICEF Magyar Bizottságának emberjogi […]

  A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem két hallgatója nyerte meg az SAP nemzetközi versenyét- jelentette be a magyar leányvállalat. A megmérettetés során az UNICEF francia szervezete számára kellett olyan vizuális megoldást tervezni, amellyel az jobban át tudja tekinteni adományozóit, és ez alapján célzott gyűjtésbe foghat. Ennek segítségével pedig eredményesebben […]