Az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó magyar it-ügynökség, az INSPYRE Informatics Kft. azt közölte, hogy az Ukrajnában élő informatikai szakembereknek kínálnak távmunkát. A kezdeményezés célja, hogy stabil munkalehetőséggel segítsék a háborúval és a gazdasági összeomlással is küzdő ukránokat és ukrajnai magyarokat. Az álláshirdetési kampányuk pénteken indult el és elsősorban LinkedIn-en zajlik, felgyorsított […]

Az ukrajnai események hatására, a Talk-A-Bot Kft. ingyenessé tette CHEQ nevű vállalati kommunikációs megoldását. A munkavállalók és munkáltatók közötti azonnali kapcsolatot biztosító platform az azt igénylő, ukrán munkavállalókkal dolgozó cégek számára csütörtöktől hatvan napig ingyenesen használható – közölte a cég. A magyar startup legutóbb 2020 elején, a Covid-járvány miatt döntött […]

A Blue Colibri International Kft. azon vállalatok és közösségek számára, ahol vannak ukrán munkavállalók, a következő fél évre díjmentesen biztosítja az általa működtetett intézményi és vállalati belső kommunikációs platformot – közölte a magyar HR-technológiai startup. A számítógépről is elérhető és mobil alkalmazásként is letölthető Blue Colibri platform több HR adminisztrációs […]

A kialakult különleges jogrend miatt a DIGIMobil jóváírja előfizetői számára a Magyarországról ukrán alapdíjas telefonszámokra, mobilszámokra irányuló hívások, valamint sms-ek költségét – közölte a 4iG Nyrt. Hozzátették, hogy ezen szolgáltatások február 24-től visszamenőleg lesznek ingyenesek, és visszavonásig maradnak érvényben. A DIGIMobil kísérleti, nem teljeskörű szolgáltatási területe az általános szerződési feltételek […]

Adattörlő kártevő támadott meg több ukrán szervezetet, több száz számítógép került veszélybe – közölte a szlovák it-biztonsági társaság, az ESET. A vállalat kutatói szerint a HermeticWiper nevű kártevőt szerdán észlelték először, de túlterheléses támadások már hetek óta támadnak banki és kormányzati honlapokat, köztük az ukrán parlamentét és a kijevi külügyminisztériumét. […]

A három nagy magyarországi mobilszolgáltató díjmentessé tette a roamingot Ukrajnában. A Telenor Magyarország (lásd Yettel)) azt közölte, hogy az Ukrajnában kialakult helyzetre tekintettel csütörtöktől visszavonásig jóváírja az Ukrajnában tartózkodó lakossági ügyfelei adat, hang és sms roaming díjait. A Magyarországról ukrán alapdíjas telefonszámokra irányuló nemzetközi hívások díját szintén visszavonásig jóváírja lakossági […]

Tegnap még tartott a kedden kezdődött kibertámadás az ukrán állami bankok és weboldalak ellen, de már nem akadályozza azok működését. „A támadás több mint egy napja tart, de nem tarthat örökké. Sikerült jelentősen csökkenteni a rosszindulatú hamis forgalom szintjét a vonatkozó hozzáférés-felügyeleti listák korlátozásával és működnek a tisztítóközpontjaink is. Annak […]

A NATO a következő napokban együttműködési megállapodást ír alá Ukrajnával a kibervédelem megerősítése érdekében – jelentette be Jens Stoltenberg a szervezet főtitkára. A főtitkár a közleményben határozottan elítélte, hogy péntekre virradóra ismeretlenek feltörték az ukrán kormány és több minisztérium weboldalát. Megerősítette, hogy a NATO kiberszakértői információt cseréltek a rosszindulatú számítógépes […]

A Microsoft blogbejegyzésében közölte, hogy pusztító kártevőket észlelt több ukrán kormányhivatal és az ukrán kormánnyal szorosan együttműködő szervezetekhez tartozó rendszerekben. A kártevő áldozatai között vannak olyan ukrán kormányhivatalok, amelyek kritikus végrehajtói vagy vészhelyzeti feladatokat látnak el – közölte a Microsoft. Gonosz kártevőt találtak továbbá egy információtechnológiai cég rendszerében is, amely […]

Minden bizonyíték arra mutat, hogy a kijevi kormány több internetes oldala ellen a héten elkövetett kibertámadásért Oroszország a felelős, amelynek célja az ukrán állampolgárok megfélemlítése és az ország belső destabilizálása – állítja a digitális fejlesztésért felelős ukrán minisztérium. A Moszkva által folytatott hibrid háborúnak részei az információs és a kibertérben […]