A tagországok állam- illetve kormányfőinek, az Európa Tanács negyedik, május 16. és 17. között Reykjavíkban tervezett csúcstalálkozójukat annak kell szentelniük, hogy visszatereljék országaikat a demokrácia útjára – jelentette ki Marija Pejcinovic Buric. Az Európa Tanács főtitkára, a szervezet éves jelentésében, amely a demokratikus intézmények erősségeinek és gyengeségeinek vizsgálata mellett a […]

A brit üzleti vállalkozások és jótékonysági intézmények csaknem harmadát érte kibertámadás az utóbbi egy évben – hangzott el szerdán, a Belfastban rendezett éves brit kiberbiztonsági konferencián. Oliver Dowden, a brit kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője – akit azóta miniszterelnök-helyettesnek neveztek ki – a CyberUK 2023 nevű rendezvényt megnyitó […]

Az Európai Bizottság  kiberbiztonsági szolidaritásról szóló uniós jogszabályra irányuló javaslatot fogadott el mintegy 1,1 milliárd eurós költségvetéssel, amelynek célja, hogy előmozdítsa a kiberbiztonsági fenyegetések és támadások felderítését, javítva ezáltal a kritikus fontosságú szervezetek felkészültségét. „Az egyre gyakoribb és egyre súlyosabb kiberbiztonsági fenyegetések és támadások nagy kockázatot jelentenek a hálózati és […]

Egy oroszbarát kibertámadás miatt elérhetetlen volt hétfőn a francia nemzetgyűlés internetes oldala. A szolgáltatás délután helyreállt. A támadást a NoName057 elnevezésű, oroszbarát hackercsoport vállalta magára, válaszul az Ukrajnának Franciaország által nyújtott támogatásra – közölte az AFP francia hírügynökséggel Ivan Fontarensky, a francia Thales űrkutatási és hadiipari óriáscég kibervédelmi technikai vezetője. […]

Moszkva megye több tévé- és rádióadóján hangzott el hamis légiriadó-figyelmeztetés. A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint ez szerverek feltörése miatt történt. Hasonló figyelmeztetések hangzottak el a nap folyamán Voronyezs megyében. A tárca szerint február utolsó napján hasonló hamis légiriadó volt az Urálban és a Krímben, valamint a moszkvai és a voronyezsi […]

Európai és amerikai kórházak elleni elosztott szolgáltatás megtagadással járó támadásokhoz (DDoS) nyújt segítséget a Passion névre keresztelt oroszbarát hacktivisták által üzemeltetett DDoS-as-a-Service (DDoSaaS) platform. A DDoSaaS platformok működési elve, hogy bérbe adják az ilyen jellegű támadásokhoz szükséges erőforrásokat, így az ügyfeleknek nem kell saját botnetet kiépíteniük és koordinálniuk a támadásaikhoz. […]

Idén az orosz csapatok irányítási rendszerét mesterséges intelligencia-technológiák alkalmazásával fejlesztik. Mindezt Szergej Kuzsugetovics Sojgu orosz védelmi miniszter ígérte meg egy konferencián, ahol kijelentette, hogy „javítanunk kell az irányítás és kommunikáció rendszerén. Ennek érdekében aktívan fogjuk alkalmazni a mesterséges intelligencia-technológiákat”. Elmondta, hogy a védelmi minisztérium idén a légi- és űrerők – egyebek […]

A holland médiahatóság öt évre szóló műsorszolgáltatási engedélyt hagyott jóvá a Dozsgy független orosz televíziós csatornának – derült ki a testület közleményből. Az orosz hatóságok tavaly márciusban korlátozták a Dozsgy adásaihoz való hozzáférést az Ukrajna ellen indított háborúról szóló tudósításaik miatt, arra hivatkozva, hogy a csatorna „szándékosan hamis információkat terjeszt […]

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat idén több mint 4500 kibertámadást semlegesített – közölte a szolgálat kiberbiztonsági osztályának vezetője a CNN-nel. Illja Vityuk elmondta, hogy Ukrajna „nyolc évnyi hibrid hadviselési tapasztalattal a háta mögött lépett be 2022-be… az orosz agresszió kezdetekor már készen álltunk a legrosszabb forgatókönyvekre”. Mint mondta, a kibertámadások mértéke […]

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos keresések formálták legnagyobb mértékben az idei év összesített magyar Google-listáját, a felkapott keresések tízes toplistáját Ukrajna vezeti. A Google sajtóirodájának szerdai közleménye szerint dobogós helyezést értek el 2022 fontos hazai eseményei, így a népszámlálás és választás keresőszavai is. A filmek, sorozatok és televíziós műsorok felkapott keresései […]