Az elektronikus bírósági ügyintézésre már 2013. január elsejétől lehetőség van a törvényszéki első fokon újonnan induló polgári peres eljárásokban. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy – akár az ügyfél, akár az őt képviselő ügyvéd jár el – a beadványokat, kérelmeket és az ügy során felmerülő dokumentumokat e-mailben vagy egyéb internetes […]

Karbantartás miatt pénteken este hat órától szombat reggel nyolc óráig nem lesz elérhető az eBEV portál, a kormányzati portálon és az ügyfélkapu alá tartozó honlapokon pénteken este tíztől kezdődik a karbantartás, ez idő alatt az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer) elsődleges hozzáféréssel regisztrált felhasználók nem tudnak majd bejelentéseket tenni […]

  Július 1-től augusztus 31-ig a Magyar Telekom a Travel & Surf M és L roaming adatcsomag konstrukciójára jelentős nyári  akciós kedvezményt nyújt. A Travel&Surf M csomag a promóció ideje alatt 50 MB helyett tripla annyit, azaz 150 MB adatforgalmat nyújt 1 490 forintért, 24 órás érvényességgel. A Travel&Surf L […]

  Már elektronikus úton is be lehet jelenteni a személyazonosító igazolvány elvesztését, ellopását vagy megsemmisülését, valamint kezdeményezhető a pótlása is, ha az okmányon szereplő adatokban nem történt változás. Ehhez mindössze Ügyfélkapu-regisztrációval kell rendelkeznie a bejelentőnek — jelentette be a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH). A vezetői engedélyek és […]

  Elkészült és május közepétől az ügyfelek számára is elérhető a Nextent Informatika Zrt. Emonline nevű, nyelv-független érzelemfelismerő szoftvere. A fejlesztésnek köszönhetően az ügyfélszolgálati vezető bármikor be tud avatkozni egy telefonbeszélgetésbe még mielőtt az nem kívánatos irányt venne. A fejlesztők egy olyan vizuális platformmal egészítették ki a szoftvert, amely az […]

  Jövőre tovább bővül az interneten keresztül intézhető hatósági eljárások köre. Egyszerűsödik a személyi igazolvány pótlása, az erkölcsi bizonyítvány kérelmezése, valamint több járműigazgatási eljárás is. Szalay László, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának hatósági elnökhelyettese bejelentette: a személyi igazolvány elvesztését, ellopását, megsemmisülését is be lehet majd jelenteni elektronikus úton, […]