Egy telefonos ügyfélszolgálat eltűnt dolgozói voltak azok, akiknek a maradványait megtalálták egy mexikói szurdokban – jelentette a BBC. A nyolc fiatal alkalmazott – hat férfi és két nő – néhány nappal az előtt tűnt el, hogy május végén emberi maradványokkal teli zsákok tucatjaira bukkantak a nyugati Jalisco szövetségi állam területén, […]

Megoszlik a vállalatok hozzáállása a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térnyerésével kapcsolatban. A cégek egy része már használ mesterséges intelligenciára épülő megoldásokat, és bár többen is tervezik a közeljövőben ilyen szoftver bevezetését hatékonyságuk növelése érdekében, jelentős arányban számolnak be kétségekről is. A Profession.hu legújabb kutatásában 197 vállalatot kérdezett meg tapasztalataikról, terveikről […]

A Vaterán csökkent az internetes csalással kapcsolatos esetek száma, a piactéren ezredszázaléknyi mértékű a hatósági közreműködést igénylő esetek száma, évi másfélmilliónyi tranzakcióra mindössze néhány tucat problémás eset jut. A portál tájékoztatása szerint éves szinten a Vaterán másfélmillió tranzakció valósul meg, 2020-ban 46, 2021-ben 31, 2022-ben pedig 33, főként a megvásárolt […]

Alapvető értékesítési funkciókat is képesek ellátni a statisztikai adatszolgáltatást végző „Vendégem” szoftverek, amelyeket a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál (NTAK) regisztráló minden üzlet és turisztikai attrakció ingyenesen megkaphat. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleménye szerint a szoftvercsalád segíti a vállalkozásokat a digitális átállásban, két változata van, egy a vendéglátást, a másik […]

Az iSTYLE első Apple Premium Partner üzlete várja vásárlóit a budapesti Árkád bevásárlóközpontban. A közép-kelet-európai régió második Apple Premium Partner márkaboltja az Apple Store vásárlási élményét hozza el, és az ügyfélkiszolgálás teljesen új szintjét képviseli. Az új koncepció alapján megújult üzlet a korábbinál nagyobb területen és számos újdonsággal várja a […]

Szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics (LG), amelyeknek köszönhetően a vállalat felkészültebben nézhet szembe a jövő kihívásaival. Az LG vállalati ügyfélélmény-központot (CX Center) hozott létre, amely közvetlenül az LG központ alá tartozik majd. Az ügyfélélmény-központot Lee Chul-bae ügyvezető alelnök irányítja majd, aki korábban a vállalat dizájnmenedzsment-központjának vezetője volt. A […]

December 31-én egyesülnek a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel a leányvállalatai, a Digi Infrastruktúra Zrt., az Invitel Zrt. és az I-TV Zrt. – közölte a társaságok tulajdonosa, a 4iG. Az összevonás csökkenti a költségeket, javítja a vállalati működés és az ügyfélkiszolgálás hatékonyságát, új szolgáltatások bevezetését teszi lehetővé – indokolták a […]

A hatékonyabb, egységesebb ügyfélkiszolgálás érdekében a Vodafone Magyarország július 11-16. között informatikai átállást végzett, amely a tervezett időszakban sikeresen megtörtént és lezárult – az ügyfelek ismét minden ügyintézési, értékesítési és egyéb érintett speciális szolgáltatást elérnek. Az átállásnak köszönhetően a Vodafone ügyfelei a továbbiakban az új ügyfélkiszolgáló rendszert vehetik igénybe, amely […]

Újabb mérföldkőhöz ért az eMAG és az Extreme Digital összeolvadása: 2022. május 2-ától a vásárlók az eMAG online platformján keresztül érhetik el a két márka termékeit és szolgáltatásait. A közös platformra való váltással a vállalat jelentősen növeli hatékonyságát, ami a társaság szerint a jó árak mellett a szállítás gyorsaságában is […]

Van néhány tévhit, amelybe a kezdő webáruház tulajdonosok készpénznek vesznek és emiatt a kezdeti lelkesedést hamar lelohasztja a kudarc. „Mindegy, milyen rendszerben fut a webáruház, mert mind egyforma” Ma már sokkal könnyebb elindítani egy webshopot, mint néhány évvel ezelőtt, hiszen akár fejlesztők nélkül is beüzemelhetjük saját online boltunkat. Viszont nagyon […]