Hamarosan nemcsak autórendelésre, vagy a fuvardíj nyomon követésére használhatják a környezettudatos utasok a Green Taxi applikációját, hanem fizethetnek is vele a Cellum technológiájának köszönhetően. A kibővített szolgáltatás lényege, hogy az utasok előzetesen regisztrálhatják (egy vagy több) bankkártyájukat a társaság már jól ismert mobil applikációjába, a fuvar végén pedig jóváhagyhatják a […]

Pozsony után Kolozsvár a második város, ahol magyarok élnek és elérhetik az Ubert. Néhány napja ugyanis elindult az UberX szolgáltatás Kolozsváron. Az első utas Tudor Giurgiu filmrendező, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója volt. Azok számára, akik még nem próbálták ki a szolgáltatást, az első út közel 3000 forintig (negyven […]

Az Uberhez nagyon hasonló szolgáltatás jelenik meg hamarosan Szingapúrban, azzal a különbséggel, hogy a rendszerből újabb elemet sikerült kiiktatni: a sofőrt. A Singapore Land Transport Authority (LTA) lett a Delphi Automotive stratégiai partnere, így először az ázsiai törpeállamban próbálhatják ki először a felhasználók, milyen is egy teljesen önállóan közlekedő autóban […]

Panaszt nyújtott be az Uber az Európai Bizottságnak Magyarországgal szemben. Az amerikai székhelyű fuvarmegosztó a magyarországi működését ellehetetlenítő jogszabályt kifogásolja. Rob Khazzam, az Uber közép-európai régiós vezérigazgatója szerdán újságíróknak azzal indokolta a lépést, hogy a cég vissza akar térni Budapestre, ahol 2014-ben kezdte meg működését. Az Uber kezdetben 80, majd […]

Cikkünk megjelenésének pillanatában felfüggesztette fel a szolgáltatást az Uber személyszállító Magyarországon. Az Uber ezt július 13-án jelentette be, miután az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely alapján ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Az Uber 2014-ben kezdte meg szolgáltatását Budapesten, az […]

1

Az elmúlt héten szerdán jelentette be az UBER magyarországi képviselete, hogy ideiglenesen felfüggesztik a szolgáltatást Magyarországon, mert a kormányzat oly módon változtatta meg a vonatkozó szabályokat, ami a partnereik egzisztenciáját veszélyeztetheti. Az elképesztően cinikus kormányzati reakció után megkerestük a magát a digitális gazdaság élharcosaként feltüntető Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségét […]

Idén májusban indult a magyar tulajdonú EZ Expressz közösségi futárszolgálat, ami az UBER által is képviselt megosztás alapú modellt célozza meghonosítani a futárszervezés területén. A Drukka Startup Stúdió keltetőjéből induló startup már havi több száz megrendelést teljesít. Nemzetközi szinten már több vállalkozás kínál közösségi futárszervezést, például az UBER Rush vagy a […]

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tudomásul veszi az Uber döntését, miszerint a cég inkább kivonul Magyarországról, minthogy vállalja a törvényes működést, az adófizető magyar taxisokkal való tisztességes piaci versenyt és az adófizetést — közölte az NFM szerdán az MTI-vel. A tárca az Uber szerdai, a szolgáltatás felfüggesztéséről szóló bejelentésére reagálva […]

Felfüggeszti a szolgáltatást az Uber Budapesten július 24-én 12 órától, amikor életbe lép a működését ellehetetlenítő jogszabály — jelentette be Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette: a jogszabály nyomán bevonhatják az autósok jogosítványát, elvehetik rendszámukat annak ellenére, hogy minden engedéllyel rendelkeznek. Mint mondta, nem szeretnék […]

Az orosz Sberbank egyik befektetési társasága meg nem határozott nagyságrendben befektetőként vett részt az Uber legutóbbi G-sorozatú részvénykibocsátásában. A TechCrunch értesülése szerint az Uber 43 millió G-sorozatú részvényt bocsátott ki 48 dollár feletti árfolyamon, összesen 2,1 milliárd dollár értékben. A kibocsátás, amennyiben minden részvény elkel, az Uber eddig hatvanmilliárd dollárra […]