Drasztikus időjárás-változást, a szélsőséges események gyakoribbá válását, jelentős hűtési energiafelhasználás-növekedést, jeleznek előre a Dél-Alföldön a következő évtizedekre. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közleménye szerint a kutatók a várható klímaváltozást 13 regionális klímamodell átlaga alapján elemezték. A modellek fejlesztése során egyre több folyamatot értenek meg és építenek be. A modellek pontosításával negatív […]

Az informatikus az egyik legkeresettebb szakma Magyarországon; több tízezer informatikus hiányzik továbbra is a hazai piacról, miután a távmunka elterjedésével egyre többÖsszes bejegyzésen helyezkednek el külföldi cégeknél. Egy friss felmérés szerint az információ-technológia területen állást kereső szakemberek 64 százaléka három héten belül el tud helyezkedni a szakmában. Hozzátették, hogy a […]

2023 első negyedévében a hazai munkáltatók 32 százaléka tervezi csökkenteni munkaerő-állományát, miközben csupán 22 százalékuk jelez előre bővítést. A ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzéséből kiderül, hogy a munkáltatói válaszokból származtatott, szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) -8 százalékos átlagos értéket ért el, amire az elmúlt egy évtizedben nem volt példa, még a […]

A videójátékok piaca 2022-ben 85 milliárd forintra becsülhető, és feltehetőleg 2023-ban a százmilliárdot is eléri. Ehhez a hardver- és videójáték-vásárlások, a játékban való pénzköltés, az előfizetések és az ajándéktárgyak vásárlása mind-mind hozzájárulnak. Magyarországon rengetegen  szórakoznak videójátékkal: felnőtt magyar lakosság körében évek óta stabilan 3,5 millió főnek jelent szabadidős tevékenységet, és […]

Bár az internetalapú megoldások térnyerése ismert tény, idén a hang- és sms-forgalom is növekedést mutatott az előző évhez képest. A teljes ünnepi időszakot vizsgálva, december 24. és január 1. között az előző évhez képest átlagosan 35 százalékkal nőtt a Yettel hálózatán mért mobilinternet-forgalom. A hétvégére eső karácsonyt megelőző hétköznapokon, az […]

Az online értékesítés aránya a kiskereskedelemben 15 százalékra nőtt Közép- és Kelet-Európában, a leglassabb növekedési ütemét tíz százalékkal Magyarországon regisztrálták. A CBRE friss elemzése szerint négy év múlva eléri a húsz százalékot az online értékesítés aránya a térségben. A régió országai közül az e-kereskedelem leglassabb növekedési ütemét tíz százalékkal Magyarországon […]

A Lenovo bemutatta az új, on-the-go tartalomfogyasztáshoz fejlesztett Lenovo Glasses T1 hordható privát kijelzőt. A Lenovo Glasses T1 a teljes funkcionalitású USB-C segítségével számos mai modern okostelefonnal, táblagéppel és laptoppal kompatibilis, kiváló képminőséget és nagy hatékonyságú optikát kínál a hosszabb akkumulátor-üzemidő érdekében, emellett könnyű is, így a felhasználók a mobileszközök […]

A pandémia alatt itthon is megnőtt a gyermekek online szexuális kizsákmányolása, az internet egyik legsötétebb jelensége ellen csak nemzetközi összefogással lehet felvenni a harcot — állítja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az NMHH internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline adatai szerint a 2021-es bejelentések több mint […]

Az elmúlt húsz évben robbanásszerű változás történt a bankok digitalizációja terén. 1990 körül jelent meg a bankoknál az online ügyintézés lehetősége, de Magyarországon a 2000-es években még csupán 37 ezer ügyfél volt, aki rendelkezett internet banki szolgáltatással – állítja Szögi Ágnes, az Erste Bank digitális csatornákért felelős vezetője. Hozzátette, hogy […]