A Microsoft szerint a ma ismert támadások 99 százalékát vissza lehetne verni egyszerű, gyakran díjtalanul elérhető módszerekkel, mégis, az ügyfeleinek csak kevesebb, mint a húsz százaléka használ még olyan jól bevált védekezési eszközt is, mint a többtényezős hitelesítés. A Microsoft pénteki közleménye szerint a kibertámadások több mint fele, 58 százaléka […]

Törökországban betiltották három közösségi médiafelület reklámtevékenységét, a Twitterét, a Periscope-ét és a Pinterestét, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A török Információs Technológiai és Kommunikációs Hatóság (BTK) november elején először egyenként tízmillió líra (mintegy 397,7 millió forint) figyelmeztető pénzbírsággal […]

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) honlapját nagyszabású kibertámadás érte, miután elrendelte Selahattin Demirtas bebörtönzött törökországi kurdbarát politikus azonnali szabadon bocsátását. A bíróság sajtószolgálata nemzetközi hírügynökségekkel közölte, hogy a honlapjuk hozzáférhetetlenné vált, közvetlenül az ítélet kihirdetése után, de adatveszteség nem keletkezett. A sajtószolgálat hozzátette: a testület vizsgálja a támadást, és […]

Törökország újabb, ezúttal egyenként harmincmillió líra (~1,1 milliárd forint) figyelmeztető pénzbírsággal sújtott több közösségi médiafelületet, köztük a Facebookot, az Instagramot, a Twittert, a YouTube-ot és a TikTokot, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A török Információs Technológiai és Kommunikációs […]

1

Törökországban egyenként tízmillió líra (~366 millió forint) pénzbírsággal sújtottak több közösségi portált, köztük a Facebookot, az Instagramot, a Twittert, a YouTube-ot és a TikTokot, amiért a törvény ellenére nem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót. A török közlekedésügyi és infrastrukturális miniszter-helyettes a Ömer Fatih Sayan a Twitteren ismertette, hogy amennyiben az előírások […]

A török elnöki hivatal valótlannak nevezte a Twitter állítását, amely szerint a nemrég letiltott számos hamis törökországi felhasználói fiókot, amelyek Recep Tayyip Erdogan török elnök támogatására hoztak létre és amelyeket „egy központból” irányítottak. A török hivatal történelmi botránynak nevezte, hogy egy olyan cég, amelynek a központja az Egyesült Államokban található, […]

Több mint két és fél év után ismét elérhetővé vált a Wikipédia Törökországban – jelentette az NTV török hírtelevízió. A török telekommunikációs hatóság helyi idő szerint 20 óra 30 perckor (közép-európai idő szerint 18 óra 30 perckor) oldotta fel az online enciklopédiára vonatkozó korlátozást. Törökországban 2017. április 29-én „nemzetbiztonsági aggályokra” […]

Egy ankarai bíróság összesen 136 török ellenzéki internetcím, köztük hírportálok oldalai és közösségi médiafiókok hozzáférhetőségének korlátozásáról döntött a török országos csendőr-főkapitányság kérésére – olvasható egy még nem letiltott ellenzéki napilap internetes oldalán. Az érintett 15 hírportál között van a független bianet.org is, amely török, kurd és angol nyelven is kiemelten […]

Törökország megszigorította az internetes műsorszórás szabályozását, lehetővé téve egyebek mellett a Netflix hatósági ellenőrzését – jelentette a BirGün török ellenzéki napilap. Az előírás szerint a török médiahatóság, a Rádió és Televízió Legfelsőbb Tanácsa (RTÜK) engedélye nélkül például a Netflix, továbbá a török puhutv vagy a BluTV sem folytathat streamingszolgáltatást. A […]

Kockázatos a közösségi portálok használata Törökországban német állampolgárok számára – figyelmeztetett a német külügyminisztérium. A Törökországba látogató németeknek szóló külügyminisztériumi tájékoztató frissített kiadásában hangsúlyozták, hogy a török hatóságok az utóbbi két évben egyre több német állampolgárt fosztottak meg a szabadságától. Az őrizetbe vétel és a büntetőeljárás pedig számos esetben „a […]