A debreceni körzeti megbízottak 2014. április 20-án 8 óra 45 perc körüli időben a Nagyerdőn járőröztek, amikor az egyik villamosmegállóban észrevettek egy férfit, aki zavartan viselkedett és a rendőrautó láttán az ellenkező irányba kezdett sétálni. A rendőrök igazoltatták a járókelőt, akinek csomagjait is átvizsgálták. Az ellenőrzéskor az egyenruhások a férfi […]

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya A. Imre ellen. A 32 éves komáromi férfi a gyanú szerint egy laptopot próbált meg eltulajdonítani egy komáromi bevásárlóközpontból. A gyanúsított először 2014. február 21-én az esti órákban ment be az üzletbe. A műszaki osztályon leszedte az […]

Újfajta trükkös lopásra hívja fel a figyelmet a Tolvajkergetők facebook-csoportja. A trükk során tömegesen szabadítják meg telefonjaiktól az áldozatokat: nemrég 13 lányt raboltak ki egyidejűleg ezzel a módszerrel. A tolvajok apróhirdetést adnak fel, hogy az amerikai követségre munkatársat, rendszerint titkárnőt keresnek. A jelentkezőknek megadják egy iroda címét és egy időpontot, […]

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjait január 1-jén 20 óra 15 perckor telefonlopás miatt riasztották. A jelenlegi információk szerint a negyven éves férfi sértett a helyi vasúti pályaudvar várótermében tartózkodott másik két személlyel együtt, amikor telefonját maga mellé tette egy radiátorra. Egyikük a férfi figyelmetlenségét kihasználva a telefont a radiátorról elvette, […]

Udvarolni ment oda a nőkhöz a két gyanúsított, majd pénztárcával és mobiltelefonnal távoztak. A nyomozás adatai alapján 2013. július 30-án, hajnali negyed egy körüli időben, Debrecenben a Piac utcán a sértett és barátnője egy szórakozóhelyről kimentek beszélgetni, amikor két férfi odalépett hozzájuk és udvarolni kezdtek nekik. A nők letették a […]

Lopás gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást vádemelési javaslattal zárt le a nyomozó hatóság egy harkányi lakossal szemben. 2013. július 29-én 10 óra körül telefonos bejelentés érkezett a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, miszerint Pécs belvárosában az egyik műszaki boltban az eladó felismerte K. Mónika harkányi lakost, aki 2013. március 1-jén 18 óra […]

  Kevesen gondolnak bele mi történne akkor, ha elveszítenék vagy ellopnák a mobiltelefonjukat. Napjainkban sokkal jobban függünk a mobiltelefonunktól, mint valaha. Sokan rémálomként élnénk meg, ha elveszítenénk, ellopnák tőlünk vagy feltörnék, különösen, mivel ez a leginkább „személyes számítógépünk”. Annak ellenére, hogy minden második ember inkább hagyná el a pénztárcáját, mint […]

Elhallgattatták a bolgár titkosszolgálat telefonjait és telefonlehallgatóit dróttolvajok. A tettesek a szervezet egyik legtitkosabb kommunikációs létesítményéből, az ivanyaneiből vágtak ki 30 méternyi kábelt. Azonnal minden elsötétült és elnémult a részlegben, amely az egész ország gyanús telefonbeszélgetéseit és számítógépes érintkezéseit hivatott lehallgatni, nyomon követni és elemezni. A szervezet megerősítette a lopást […]