Már elérhető az okostévéket gyártó KIVI egyedi, kifejezetten gyerekszobába tervezett készüléke, amely biztonsági üveggel, beépített éjszakai fénnyel, személyre szabható kerettel és kontrollálható tartalommal a tévézés új, interaktív élményét ígéri. A KIVI nemzetközi kutatása alapján a vásárlók több mint kilencven százaléka elsőként a megvásárolni kívánt tévé helyét határozza meg, és csak […]

Elindult a Yettel mobiltechnológiára épülő otthoni TV-szolgáltatása a sikeres nyílt tesztidőszak után. Nemanja Zilovic kereskedelmi vezérigazgató-helyettes elmondta: a mostani, internet alapú szolgáltatás bevezetését 2,5 hónapos tesztidőszak előzte meg. A szolgáltatás a cég ügyfeleinek tévékészülékhez csatlakoztatható TV Box segítségével, mobilon és tableten a Yettel TV alkalmazásban, illetve számítógépről webes felületen érhető […]

Aggasztónak tartja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), hogy a 10-15 évesek egy átlagos hétköznapon mintegy két órát, hétvégenként pedig csaknem három órát töltenek a világhálón, egyebek közt a TikTokon – közölte a hatóság. A közlemény szerint az NMHH és a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) tavaly ősszel végzett […]

Bár a nemlineáris tévézés sok előnnyel kecsegtet, egyelőre nem fogja kiszorítani a hagyományost. A hír- és tartalomfogyasztás kielégítését célzó média különféle üzleti modelleket dolgozott ki az elmúlt években – derült ki a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében készült felmérésből. Ezek között […]

Minden harmadik ember legalább háromféle szolgáltatásra előfizet, de csak kétharmaduk érzi úgy, hogy valóban kihasználja az adott szolgáltatásokat, 42 százalék pedig akkor sem mondja le előfizetését, ha tudatosul benne, hogy nincs rá szüksége – derül ki egy friss reprezentatív felmérésből. A vizsgálat szerint a kultúra, sport, szórakozás, kommunikáció, szabadidő eltöltése […]

A TCL Electronics bemutatta új TV-szériáját. A C szériának három tagja van, amelyek mindegyike okoseszköz, 4K-s képmérettel. A TCL Electronics C szériájának okostévé-készülékei (C72, C72+, C82) 43 és 75 inch közötti méretben kaphatóak. Ezek mellé külön vásárolható meg a TS8132 típusú hangrendszer. A TCL C szériája a legújabb Quantum Dot […]

Összességében elégedettek a fogyasztók a hazai hírközlési hálózatokkal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elmúlt év végi piackutatása szerint. A vizsgálat szerint az általános elégedettséget jól mutatja, hogy mindegyik internetes vagy televíziós szolgáltatás egy 100 pontos skálán legalább 80 pontot ért el. A háztartásokban az elégedettségi rangsor elején olyan tényezők […]

Egy új brit tanulmány megállapította, hogy a tévézéssel töltött idő napi két órára való korlátozásával megelőzhető az egészségkárosodás. A képernyő előtt töltött időt olyan betegségek kialakulásával hozzák kapcsolatba, mint a rák és a szív- és érrendszeri megbetegedések. A Glasgow-i Egyetem kutatása szerint akkor a legkisebb a kockázat, ha a napi […]

Az internethasználat hazai terjedésével párhuzamosan egyre nehezebb helyzetbe kerül a hagyományos média és távközlés, vagyis a tévézés, a rádiózás, a nyomtatott sajtó és a telefonálás. 2019 végén már több mint 6,5 millió internetező volt Magyarországon (a 15 évesnél idősebbek körében), akik legalább heti rendszerességgel böngésztek a világhálón. A hagyományos elektronikus […]

A Magyar Telekom korszerű szélessávú vezetékes távközlési hálózatot épít Borsod-Abaúj-Zemplén megye hat járásában európai uniós támogatásból – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a cég az Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése elnevezésű pályázat keretében nyert csaknem másfél milliárd forintot a legalább másodpercenként 30 megabit (Mbps) sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére […]