Pénzügyi befektetők vásárolták meg a magyar csomagküldő piacon is erős pozíciókkal bíró cseh Packeta Groupot. A 2010-ben alapított vállalat tulajdonosai a CVC Capital Partners globális alapkezelő, valamint az Emma Capital cseh magánbefektetési holding konzorciumának értékesítik a vállalatot, a tranzakció a megfelelő hatósági jóváhagyásokat követően várhatóan 2024 első félévében zárul le. […]

A 4iG Nyrt. megnyerte az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. pályázatát. A Digitális tananyagok fejlesztése, pilot rendszerű bevezetése és tesztelése, valamint kapcsolódó szolgáltatások nyújtása tárgyban kiírt uniós nyílt közbeszerzési eljárás -amelynek nettó összértéke 4 milliárd 239 millió forint- feladatai között szerepel: – digitális tananyagok, taneszközök pilot rendszerű bevezetése és tesztelése; […]

Néhány hónapon belül az IP Systems Zrt. által fejlesztett ETRM-IP informatikai platform fogja végezni a Budapesti Erőmű Zrt. energiakereskedelmi és kockázatkezelési tevékenységének menedzselését. Az IP Systems Zrt. (IP Systems) és a Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) aláírta azt a megállapodást, amely szerint az informatikai társaság fejlesztheti ki a BERT számára azt […]

A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) a törvényi előírásoknak megfelelően működik, kötötte és köti meg szerződéseit – közölte a szervezet hétfőn az MTI megkeresésére. A cég a Mandiner reggeli cikkére reagált, amelyben arról írtak, hogy korrupciós botrányban érintett az FKF: a szervezet tanácsadójának „játszottak ki” egy sokmilliós tendert. A Mandiner értesülései szerint […]

Ricoh Hungary Irodarendszerek Kft. nyerte a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának irodatechnikai eszközök beszerzésére és üzemeltetésére kiírt tenderét. A szerződés szerint a Hódmezővásárhely, Mártély és Székkutas területén lévő köznevelési és közoktatási intézmények részére szereznek be irodatechnikai eszközöket és azok üzemeltetését. Némi csavar, hogy az ajánlatkérő az eszközöket hatvan hónap időtartamra szerzi […]

Online Projects Kft. nyerte a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. szoftverfejlesztésre kiírt tenderét. Az úgynevezett LAMP (szabad és nyílt forrású szoftver megoldásgyűjtemény, a Linux, Apache, MySQL, PHP szavak kezdőbetűjéből alkotott rövidítéssel) környezetben zajló informatikai fejlesztések során a támogató alkalmazáspark újratervezése és egyedi fejlesztéssel megvalósuló átalakítása jelentős fejlesztői erőforrásokat igényel, amelyeket az […]

A BOKITIKI Építő, Szerelő, Oktató és Szolgáltató Kft. nyerte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tenderét. A Jog- és Államtudományi Kar, budapesti, Szentkirályi u. 28. szám alatti épületében informatikai vezetékhálózata felújításának folytatására és 670 új végpont létrehozására, valamint az érintett helyiségek kifestésére kiirt pályázatot a nyertes társaság nettó 25 640 256 […]

2

Négymilliárd forintos nyílt, gyorsított eljárást írt ki a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság. A tender célja keretmegállapodás kötése a Költségvetési Gazdálkodási Rendszer (KGR) alrendszerét képező Intézményi Könyvelési Modul (IKM) szoftverelemeinek támogatási, jogszabály követési és fejlesztési feladatainak ellátására. Az ajánlattevőnek összesen négy olyan gazdasági és/vagy programozói felsőfokú végzettségű szakembert kell bevonnia a […]

A Telenor Magyarország Zrt. nyerte a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) nyílt eljárású tenderét, amelyet mobil távközlési szolgáltatások nyújtására írtak ki. A 300+100 százalék előfizetés ellenértéke 15 millió forint. A szerződés szerint a havi alapdíj 1500 forint, amely teljes egészében lebeszélhető. Egy giga adatforgalom havonta 478, négy gigabájt 1202 forint. A hívások díja mindhárom […]

  A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója szerint a frekvencia-árveréssel kapcsolatos bírósági ítélet lehetőséget teremthet arra, hogy a három működő mobilszolgáltató frekvencia-igényeit helyesen vegyék figyelembe. Christopher Mattheisen egy pénteki budapesti sajtóbeszélgetésen kifejtette: bár nem lehet tudni, hogy a hatóság döntése mi lesz a bírói ítéletet követően, az lehetőséget ad arra, hogy visszaálljon […]