A Nokia telefonok gyártója, a HMD Global és a ZEISS együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja új képalkotási szabványok kialakítása az okostelefon-iparban. A két vállalat közös célja, hogy az egész ökoszisztémára kiterjedő minőségi változást érjenek el a képalkotás területén a szoftverektől és szolgáltatásoktól kezdve a kijelző minőségén át az optika […]

Teljesítmény tekintetében továbbra is az androidos készülékek a legjobbak – derült ki a Blancco negyedéves felméréséből. Töretlenül növekszik az okosmobilok népszerűsége. Az eMarketer előrejelzése szerint 2017 végére a forgalomban lévő mobiltelefonok több mint 54 százaléka okoskészülék lesz, 2018 végére pedig a világ lakosságának több mint egyharmada okostelefont használ majd. A […]

Módosulnak a rádióberendezések forgalmazásának szabályai, csökkennek a szolgáltatók adminisztratív terhei, könnyebb lesz az elektronikus hírközlő hálózatok elhelyezése, valamint szigorodnak a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó előírások – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn az MTI-vel, azzal kapcsolatban, hogy az új évben több jogszabály is változik. Az elektronikus hírközlési és […]

Elindítja kezdeti szolgáltatásait csütörtökön az Európai Unió saját műholdas navigációs rendszere (Galileo) a közigazgatási szervek, a vállalkozások és a lakosság számára. Az Európai Bizottság arról számolt be, hogy a Galileo ingyenes navigációs, illetve hely- és időmeghatározási szolgáltatást fog nyújtani, amely a rendszer jeleit használó, autókba vagy okostelefonokba épített chipekkel vehető […]

A dualsimsmartphones.hu összegyűjtött minden fontos információt a kínai telefonok garanciális kérdéseiről, hogy önállóan is boldogulj. Hallottál már a mágikus CN23 vámáru-nyilatkozatról? Na, most fogsz. Ha javításra, vagy garanciális cserére küldesz valamit az EU-n kívül, ki kell töltened a CN23-as vámáru-nyilatkozatot. A CN23 vámáru-nyilatkozat célja, hogy a vámeljárást végző hatóság a […]

Az LG Electronics (LG) — az LG G5 okostelefon értékesítésének kezdetével egy időben — bemutatta mobil felhasználói felületének legújabb verzióját, az LG UX 5.0-t. A korábbiaknál is játékosabb és innovatívabb mobilos élményre tervezett LG UX 5.0 még kényelmesebb felületet nyújt az LG G5 és a későbbi LG modellek tulajdonosainak számára. […]

A Samsung Electronics tegnap mutatta be a Samsung Galaxy S6 edge+ készülékét. Az új okostelefon a Galaxy S6 edge egyedülálló és innovatív dizájnját követi. A fém és üveg lenyűgöző kombinációjára épülő Galaxy S6 edge+ tovább erősíti a Samsung elkötelezettségét a nagy kijelzőjű telefonok piaca iránt, amelynek a Galaxy Note 2011-es […]

Idén lassul az okostelefonok világpiaci forgalmának növekedési üteme az amerikai International Data Corporation (IDC) távközlési és informatikai piackutató vállalat előrejelzése szerint. Az IDC szakemberei szerint az okostelefonok világpiaci forgalma amellett, hogy a fejlett régiók piaci telítettsége miatt a tavalyinál lassúbb ütemben növekszik majd, két mérföldkőhöz is elérkezik az idén: egyrészt […]

Öt ember – köztük két román állampolgár – ellen emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség, amiért a Flextronics zalaegerszegi gyárában behatoltak a cég számítógépes rendszerébe, majd azon keresztül a kanadai cégközpontba, hogy egyebek mellett lopott mobiltelefonokat legalizáljanak – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség az MTI-t. Kondákor Ferenc főügyész közölte: a […]

1

A Vodafone 2014-ben változatlan áron folytatja a Red csomagok értékesítését, de a többi előfizetéses, illetve feltöltőkártyás szolgáltatásának az ára sem változik — jelentette be a társaság. Ennek ellenére az elmúlt év végi akciók kifutásával néhány a pre-paid kártyákhoz akciós áron kínált készülék ára visszatért az akció előtti szintre, ugyanakkor több […]