Lezárult az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszerre kiírt kivitelezői pályázat Horvátországban, amelyet egy szlovák-cseh egyesülés nyert el. A horvát autópálya-beruházásokat kezelő vállalat (HAC) közleménye szerint a felülvizsgálati és értékelési folyamat során a pozsonyi SkyToll a. s. és a prágai TollNet a. s. cég közös ajánlata volt gazdaságilag a legelőnyösebb, értéke 79,91 […]

A tavaly októberi szándéknyilatkozatot követően a 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt képviselői előzetes megállapodást írtak alá az Egyiptom és Albánia között tervezett nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházás megvalósításáról. A 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt a mediterrán térség egyik legnagyobb tengeralatti adatkábel operátora nem kötelező érvényű előzetes megállapodást kötött az […]

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója azzal gyanúsított meg a kínai kormánnyal kapcsolatban álló internetes bűnözőket, hogy káoszt akarnak kiváltani az Egyesült Államok területén. Christopher Wray az amerikai Kongresszus alsóházának meghallgatásán úgy fogalmazott, hogy „Kína hackerei előkészületeket tesznek, és az amerikai infrastruktúrára pozicionálják magukat, hogy pusztítást, valamint a valós […]

Indulatoktól sem mentes volt a Facebook, az Instagram, a TikTok, az Twitter (X), a Snapchat és a Discord közösségi médiumokat üzemeltető vállalatok vezérigazgatóinak kongresszusi meghallgatása. A közösségi médiumok „kezén vér szárad” – fogalmazott Lindsey Graham szenátor , aki az Instagramot és Facebook-ot üzemeltető Meta elnök-vezérigazgatójához intézve szavait úgy fogalmazott, tisztában […]

Nemzetközi jelentőséggel bíró innovatív optikai kábelbehúzó berendezést fejlesztett több mint 210 millió forint felhasználásával a Hungaro Cabel Technology Kft. A távközlési hálózatok fejlesztésével, tervezésével, építésével foglalkozó, néhány fős cég közleménye szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 146 millió forintos támogatásával kifejlesztett berendezéssel áttörést lehet elérni az optikai kábelrendszerek […]

Az it-szektor a 2023-as évben az előző évi növekedéshez képest csökkentek a megrendelések, azonban hazai és nemzetközi jóslatok szerint idén beindulhat a növekedés. A 2021-2022-es év sikeres év volt szinte minden cég számára, akik az it-szektorban dolgoztak, 2022 júliusa óta azonban folyamatos visszaesés látszik az informatikai megrendelések tekintetében. A várakozások […]

A Philips Monitors E1 Sorozata négy új monitort mutat be a modern, hibrid munkakörnyezetben dolgozók számára. A Philips Monitors E1 sorozat januárban négy új modellel bővült. Az új készülékek dugig vannak olyan funkciókkal, amelyek biztosítják a felhasználók kapcsolattartását, miközben javítják a termelékenységet. A Philips 24E1N1300A, 24E1N1300AE, 27E1N1300A, és 27E1N1300AE modellek […]

Az LG Electronics (LG) bejelentette legújabb, 2024-es QNED és QNED Mini LED televízióit. A még szélesebb képernyőválaszték része egy ultranagy, 98 hüvelykes modell is, amely életteli képminőséggel, fejlett, mesterséges intelligencia alapú képfeldolgozási technológiákkal, széleskörű személyre szabhatósággal és kifinomult dizájnnal érkezik. 2024-re az LG QNED televíziói még tovább fejlődtek, az α8 […]

A PwC tavaly márciusban jelentette be a Harvey-val történő együttműködést és a PwC tagvállalatai a helyi üzletágakban már megkezdték az eszköz alkalmazását. A Harvey az OpenAI és a ChatGPT technológiájára épül és az OpenAI Startup Fund támogatásával jött létre. A platform természetes nyelvfeldolgozás, gépi tanulás és adatelemzés segítségével automatizálja és […]

Közép-Európa legkorszerűbb börtöne épül Csengeren, a high-tech okosbörtönben videóanalizáló és helymeghatározó rendszer is működik majd. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy „okosbörtönöket” 2018 óta építenek világszerte, s már ma is vannak digitális elemek a hazai börtönökben, sok esetben ilyen eszközökkel zajlik a hozzátartozókkal való kapcsolattartás, a kihallgatás, ügyintézés. […]