Oroszországban nemkívánatosnak nyilvánították a Soros György alapította Közép-európai Egyetemet (CEU). Az főügyészség indoklása szerint az orosz hatóság főügyészség a hozzá beérkezett anyagok tanulmányozása alapján úgy határozott, hogy az úgynevezett oktatási célú nemkormányzati szervezet, a Central European University (Ausztria) tevékenységét Oroszországban nemkívánatosnak nyilvánítja. A főügyészség szerint a CEU hivatalosan deklarált céljai között […]

Hat egyetem kutatóinak bevonásával ismeretterjesztő tanulmánykötetet adott ki a mesterséges intelligencia (MI) terjedő alkalmazási területeiről a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ). A kötet segít abban, hogy az MI-ről feltegyük a megfelelő kérdéseket. „Rendkívül értékes magyar szellemi tőke gyűlt össze a könyv révén a mesterséges intelligencia területén, nem csak személyenként, hanem csoportként […]

Több millió kiberbiztonsági szakemberre van igény világszerte, hogy felvegyék a küzdelmet az egyre intenzívebbé váló kiberbűnözéssel szemben. A Microsoft a nőkben látja a munkaerőhiány megoldását. Miközben a kibertámadások okozta kár túllépte az évi négymilliárd dolláros szintet, az it-biztonsági szakemberek iránti kereslet 35 százalékkal nőtt világszerte az elmúlt egy évben. A […]

Az Európai Parlament (EP) támogatta az Európai Bizottság által előterjesztett, a tömegtájékoztatás szabadságáról, illetve a belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról szóló jogszabályjavaslat elfogadását. A 448 szavazattal, 102 ellenében és 75 tartózkodással elfogadott álláspont szerint az EP-képviselők azt várják a tagállamoktól, hogy gondoskodjanak a nézőpontok minél szélesebb körének nyilvánosságot adó […]

Az Egyesült Államok minden államában meghaladta a húsz százalékot az elhízott felnőttek aránya tavaly, a tagállamok csaknem felében pedig az ott élők több mint harmada elhízott volt – derül ki az amerikai egészségügyi központ jelentéséből. A szövetségi járványügyi és betegségmegelőzési központ (Centers for Disease Control and Prevention – CDC) friss […]

Elrendelte a gyermekpornográfia gyanújával őrizetbe vett férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A Fővárosi Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása szükséges. A törvényszék közölte, a rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt a neki korábban munkavégzésre biztosított és általa kizárólagosan használt munkahelyi laptopon gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló […]

Mindenkinek vannak emlékei arról, hogy már gyermekkorában azt hajtogatták neki, hogy fogadj szót, tedd azt, amire kérnek és amit mondanak. Ez általánosságban oda vezet, hogy állandóan meg akarunk felelni az elvárásoknak, amik kívülről, vagy akár belülről érkeznek. Először csak a szüleink mondják nekünk, majd jönnek a tanárok, a barátok, a […]

A Balogh (Petya) Péter vezetésével indított STRT Holding Zrt. a tőzsdére lépést megelőzően, zártkörű tőkeemelés során 1,15 milliárd forint forrást vont be magánbefektetőktől. Balogh és társbefektetői 2023 tavaszán indították el a STRT (ejtsd: start) Holdingot (ejtsd: holdingot), amivel egyik törekvésük, hogy piaci finanszírozást nyújtsanak, és megfelelő tudástranszfert biztosítsanak a korai […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének javaslatára a köztársasági elnök Váczi Nórát és Kuritár Dávidot újabb hat évre kinevezte a GVH Versenytanácsának tagjává. A köztársasági elnök újabb hat évre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává nevezte ki Váczit és Kuritár. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a kinevezést kezdeményező javaslatában azt […]

Minden korábbinál több időt, naponta átlagosan bő kilenc órát töltenek ülve a németek egy hétfőn ismertetett felmérés szerint. Az ERGO biztosítótársaság egészségbiztosítója a kölni testnevelési egyetemmel hetedik alkalommal elvégzett kutatásában kimutatta, hogy a felnőtt német lakosság csupán 17 százaléka folytat a táplálkozástól a stresszkezelésig minden vizsgált dimenzióban teljesen egészségesnek minősülő […]