A mesterséges intelligencia (MI) elterjedésével az információbiztonsági szakértők feladatai már kiterjednek az azzal kapcsolatos biztonsági kockázatok kezelésére is, mert újszerű kitettséget jelentenek az intelligens eszközök és az MI-vel ellátott folyamatautomatizálás is. Barta Gergő, a Deloitte kibervédelmi osztályának vezető MI szakértője a közleményben kiemelte: már látszanak annak jelei, hogy a technológia […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki ellenőrizheti néhány koppintással, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e. Az adóhivatal a közleményében azt közölték, hogy a lekérdezés mindössze fél percet vesz igénybe, az eredmény azonban mindenki számára fontos, mert a szabályos foglalkoztatás az egészségügyi ellátásnak és a későbbi nyugdíjnak […]

Megjelent a gyermekek online szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szövetség, az International Association of Internet Hotlines (INHOPE) 2023-ra vonatkozó éves jelentése. Az INHOPE tagjai – köztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline munkatársai – tavaly közel 540 ezer online tartalom esetében […]

Módosítható felülettel rendelkező, vezeték nélküli kapcsolaton vezérelhető elektronikus utastájékoztató táblát fejlesztett az informatikai rendszerek kidolgozásával foglalkozó pécsi HC Linear Kft. A társaság közleménye szerint a több mint 290 millió forintos, csaknem hetven százalékban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz támogatásával megvalósuló fejlesztés eredményeként egy e-papír alapú, napelemes utas-tájékoztató rendszert […]

A MÁV-Volán csoport tájékoztató weboldalt indított a www.ujtarifa.hu címen az új bérlet- és kedvezményrendszerről, a 24 órás napijegyekről, a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásáról. Március 1-jén indul a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere, amely 3,5-4 millió, a közösségi közlekedést használó polgártársunkat érint. A tájékoztató oldal külön részt szentel az új […]

Az utóbbi egy-két évben rendkívüli mértékben megnőtt az online csalások volumene Magyarországon az MNB adatai szerint. Különösen elterjedtek azok a csalástípusok, amelyek a Facebook Marketplace-en és más felületeken használt cikket hirdető eladókat veszik célba. Sok csaló logisztikai szolgáltatók vagy bankok online felületeinek hamisított változatával csal ki pénzt az áldozatokból. A […]

Az IVSZ közreműködésével létrehozott gyűjtőoldal segít megfelelő kurzusokat találni azoknak, akik bővíteni szeretnék digitális készségeiket. Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége közreműködésével létrejött egy gyűjtőoldal digitaliskeszsegek.hu címen, hogy segítsen megfelelő kurzusokat találni azoknak, akik bővíteni szeretnék digitális készségeiket – közölte a szövetség. Az IVSZ azért is látta szükségesnek egy ilyen […]

Robbanásszerűen nő az Anydeskes csalások száma. Az Erste Bank összeszedte, mit tehetnek az ügyfelek, hogy pénzük továbbra is biztonságban legyen. Honlapján, közösségi oldalain, George Appban és George Weben, valamint ügyfeleinek küldött külön körlevélben hívja fel a figyelmet a banki adatok védelmére és egy, az elmúlt időszakban megszaporodó csalástípusra az Erste. […]

Rekordszámú résztvevő, 301 iskolából több mint 40 ezer diák mérette meg magát idén a NJSZT és az ELTE Informatikai Kara által szervezett e-Hód informatikai tanulmányi versenyen. Az online zajló tanulmányi versenyt tizenhárom éve rendezik meg, idén öt korcsoportban kapcsolódhattak be a diákok a 3-4. osztályos kishódoktól a 11-13. osztályos seniorokig. […]

Lezárult az adóügyi igazgatási eljárásokat egyszerűsítő, kiemelt informatikai projekt a NAV-nál. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint a fejlesztés 2018 óta több ütemben összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő uniós (Köszönjük!) támogatásból és 5,317 milliárd forint saját forrásból jöhetett létre. A projektben a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató […]