Másodpercenként tízezer, a kiberbiztonságot érintő esemény történhet egy átlagos vállalat rendszerében, ami a konkrét infrastruktúrán túli alkalmazásokkal is kiegészítve akár negyvenezer is lehet, így a gyors reakció jelentős károktól mentheti meg a cégeket – mondta Keleti Arthur, a T-Systems Magyarország Zrt. it-biztonsági stratégája. Kaszás Zoltán, a társaság vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy […]

Országszerte 77 helyszínen, 22 településen csaknem 3 ezer középiskolás lány ismerkedhet meg idén a technológiai pálya különböző szakmáival a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szervezte Lányok napja programsorozat keretében, április 26-án. A szervezők közleménye szerint a program évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a középiskolás lányok körében, akik idén megtudhatják […]

Új ügyvezető igazgatója van január elejétől a német T-Systems International magyar leányvállalatának, a IT Services Hungary (ITSH) Kft.-nek. A holland Erik Slooten az írországi eir Group éléről jött Magyarországra, és vette át a tavaly leköszönt Chris Wilson pozícióját – közölte a cég. A tájékoztatás szerint az új vezető a többi […]

Hagyományosan az év végi értékelést a szerkesztőségek úgy készítik, hogy a szerkesztők és az újságírók összeírják a javaslataikat, a főszerkesztő oszt-szoroz, átlagol, azután kihirdeti az általa jónak talált sorrendet. Mi kis szerkesztőség vagyunk, legutóbb jó hónapja futottunk össze, és akkor megfeledkeztünk ennek a megbeszéléséről, ezért – megúszva az osztást és […]

A leendő autóipari tesztpályához és az önvezető járművek fejlesztéséhez szükséges 5G informatikai hálózat megvalósításának első lépéseként Zalaegerszegen építette ki a Magyar Telekom az eddigi legnagyobb kapacitású, 4G+ informatikai hálózatának első elemeit. Bende Richárd, a T-Systems Magyarország vezérigazgató-helyettese elmondta: a 4G hálózathoz képest a 4G+ nagyobb és gyorsabb adatforgalmi kapacitást tesz […]

Indulhat a kormányzati szerveknek szánt országos video-konferencia rendszer végpontjainak kiépítése, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) és a T-Systems Magyarország Zrt. aláírta a videokommunikációs végpontstruktúra kialakításáról szóló szerződést – közölte a NISZ szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a tárgyalásos közbeszerzési eljárás nyerteseként a T-Systems több mint nettó 1,599 milliárd […]

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szologáltató Zrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. aláírta a kormányzati szervek országos videokommunikációs rendszerének kialakításáról szóló szerződést; a projektet az Európai Unió hárommilliárd forinttal támogatja – közölte a NISZ. Az országos videokonferencia-rendszer kiépítése várhatóan 2018 márciusban zárul. A tárgyalásos közbeszerzési eljáráson nyertes T-Systems nettó 878 millió […]

A Magyar Telekom igazgatósága döntött arról, hogy 2017. november 1-jétől a kis-és középvállalati szegmensbe sorolt ügyfelek kiszolgálása új szervezeti keretek között folytatódik a Magyar Telekomnál: a cég SoHo (kisvállalkozások) ügyfelei a Lakossági szegmenshez, a középvállalatok pedig a T-Systemshez fognak tartozni. Ezzel összhangban november 1-jei hatállyal a Kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettesi […]

Adatvédelmi hatósági eljárást indít a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a T-Systems Magyarország Zrt. által üzemeltett online jegyértékesítési rendszerrel, valamint a MOL Bubi közbringarendszerrel összefüggő adatkezelésekkel kapcsolatban – közölte a hatóság elnöke. Péterfalvi Attila közleményében azt írta, az adatvédelmi hatósági eljárás elindításáról a […]

Teherbírását és a támadásokkal szembeni ellenállóképességét emelve a T-Systems Magyarország saját költségén továbbfejlesztett, magas színvonalú szolgáltatása még az ősszel elkészül. A T-Systems e-jegyrendszerének voltak olyan hiányosságai, amelyek további fejlesztést kívántak. A cég fejlesztőcsapata folyamatosan dolgozik a rendszer továbbfejlesztésén. A szolgáltatás ellen indított támadáshullám oda vezetett, hogy néhány napos használat után […]