Az elmúlt években több száz, felnőttek intim képeivel történő visszaélést sérelmező bejelentést kezelt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline (IH). Világszerte elterjedt és nagy kihívást jelentő online visszaélésről van szó, amely ellen mind jogi, mind technikai lépésekkel igyekeznek fellépni a különböző szervezetek. Hozzátették, hogy az […]

A OTP Bank elhárította a hibát, így ismét működik a SimplePay fizetési rendszer a MÁV-alkalmazásban és az internetes jegyértékesítési csatornákon (Elvira) – közölte a Mávinform. A vasúttársaság Facebook-oldalán korábban azt közölte, hogy nem működött a rendszer, jegyet váltani a pénztáraknál, a jegyautomatáknál és a vonatokon lehetett. A sikertelen jegyvásárlásokat a […]

Több mint kétszázmillió forint támogatásból fejlesztett naperőmű-felügyeleti rendszert a kábelgyártással, kohászattal, megújuló energiával és gépgyártással foglalkozó Deák Delta Kft. A vállalat a 363 millió forint összértékű fejlesztéshez 206 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap programban. Azt írták, a projekt kivitelezése során kifejlesztettek egy hardver- és […]

Az ipari információs és kommunikációs technológia szolgáltató HMS Networks AB (HMS) megállapodást kötött a Spectris Group Holdings Limited társasággal a Red Lion Controls (Red Lion) üzletág megvásárlásáról. A svéd HMS megállapodást kötött a Red Lion megvásárlására 345 millió dollár készpénz ellenérték fejében. Red Lion egy jól bevált, amerikai székhelyű ipari […]

Idén az online vásárlók már minden ötödik csomagjukat átadópontokra kérték. A GLS Hungary a karácsonyi szezon közepén üzembe helyezte a 2500. átadópontját. Az online vásárlások számának növekedésével a csomagkezelési preferenciák is átalakulnak. Annak ellenére, hogy a csomagok túlnyomó többségét még mindig házhoz szállítással kérik, az átadópontok – a csomagautomaták és […]

Miközben a mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó eszközök elősegítik az ötletek kidolgozását, szövegek és tartalmak összefoglalását, az üzleti stratégia alapjainak megalkotását, az MI használatakor figyelembe kell venni azt is, hogy minden alkalommal, amikor kapcsolatba lép a felhasználó a chatbottal és információt kér tőle, fennáll a veszélye, hogy érzékeny adatokat oszt meg […]

A Magyar Telekom megállapodott a társaságnál működő érdekképviseletekkel a 2024. évi bérfejlesztésről, az egyéb juttatásokról, valamint a hatékonyságjavulás mértékéről – közölte a távközlési szolgáltató. A megállapodás alapján a Magyar Telekom Nyrt. és a Telekom Rendszerintegráció Zrt. (TRI) munkavállalói 2024. május 1-jétől differenciáltan 12 százalékos általános bérfejlesztésben részesülnek, és a társaság […]

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) által támogatott blokklánc technológiai fejlesztés növelheti a magyar klinikai kutatások nemzetközi versenyképességét — hangzott el egy konferencián. Kivételes lehetőségeket látnak a blokklánc alapú technológiák hasznosításában a klinikai kutatásokat végző vállalkozások. A Clinexpert Kft.* és a Molaris Kft. által közösen, a GFM támogatásával kifejlesztett informatikai megoldás széleskörű […]

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy hét tagállam, köztük Magyarország összesen legfeljebb 1,2 milliárd euró (mintegy 470 milliárd forint) állami támogatást nyújtson egy, a felhő- és pereminformatika-technológiák területét érintő közös európai kezdeményezéshez. Az uniós bizottság közleménye szerint a jóváhagyott Újgenerációs felhő-infrastruktúra és -szolgáltatások (CIS) nevű kezdeményezés elő fogja segíteni, hogy különböző […]

Az üzleti ügyfelek után 2023 decemberétől lakossági ügyfelei számára is díjmentesen hozzáférhetővé teszi a Voice over WiFi (VoWiFi) szolgáltatást a Yettel. A VoWiFi technológia segítéségével olyan épületekben és belső helyiségekben is elérhető válik a kiváló minőségű hanghívás és – arra alkalmas készülékeken – az sms-küldés lehetősége, ahol a kültéri mobiljel már […]