Magyar egyetemisták találmánya vakoknak adja vissza az olvasás élményét azzal, hogy egy okoskesztyűvel önállóan is tudnak olvasni. A kesztyű és a hozzá kapcsolódó okostelefonos alkalmazás lehetővé teszi bármely nyomtatott szöveg elolvasását, úgy, mintha az Braille-írás lenne – mondta Fülöp Ádám a GlovEye projektvezetője, szoftverfejlesztő. Klinkó Krisztián hardverfejlesztő, alapító elmondta: az […]

A DDoS támadások száma 172 százalékkal emelkedett 2016-ban. 2021-re a DDoS típusú támadások száma várhatóan 2,5-szeresére nő, meghaladva az évi 3 millió támadást. A GKI Digital 2017 áprilisi kutatása alapján a belföldi kedvezményes szálláscsomagokat kínáló kuponos oldalak forgalma 2016-ban nagyjából 8,1 milliárd forintot tett ki. A PricewaterhouseCoopers (PwC) szerint egy […]

Egy, a napokban közzétett friss tanulmány szerint az élethosszig tartó tanulás lesz a jövőben az „életben maradás” záloga. A tanulmány megpróbál választ adni arra, hogy miért lesz még fontosabb a tanulás, mint jelenleg, és hogy hogyan érint ez szinte mindenkit. Adódik a kérdés, hogy a jövőben (a mában) mindenkinek programozást […]

Egy, a napokban közzétett friss tanulmány szerint az élethosszig tartó tanulás lesz a jövőben az „életben maradás” záloga. A tanulmány megpróbál választ adni arra, hogy miért lesz még fontosabb a tanulás, mint jelenleg, és hogy hogyan érint ez szinte mindenkit. A tanulmány rávilágít, hogy a világ legnehezebb kihívásainak kezelésére az […]

Egy, a napokban közzétett friss tanulmány szerint az élethosszig tartó tanulás lesz a jövőben az „életben maradás” záloga. A tanulmány megpróbál választ adni arra, hogy miért lesz még fontosabb a tanulás, mint jelenleg, és hogy hogyan érint ez szinte mindenkit. A legutóbbi munkaerő-toborzási tendenciák alapján a tanulmányt készítők megfigyelték, hogy […]

Egy, a napokban közzétett friss tanulmány szerint az élethosszig tartó tanulás lesz a jövőben az „életben maradás” záloga. A tanulmány megpróbál választ adni arra, hogy miért lesz még fontosabb a tanulás, mint jelenleg, és hogy hogyan érint ez szinte mindenkit. A 2017-es Human Capital Trends jelentésében a Deloitte arra a […]

Egy, a napokban közzétett friss tanulmány szerint az élethosszig tartó tanulás lesz a jövőben az „életben maradás” záloga. A tanulmány megpróbál választ adni arra, hogy miért lesz még fontosabb a tanulás, mint jelenleg, és hogy hogyan érint ez szinte mindenkit. Az Egyesült Államokban, Kentuckyban szénbányászokat programozóvá képeznek, hiszen az alacsony […]

Egy, a napokban közzétett friss tanulmány szerint az élethosszig tartó tanulás lesz a jövőben az „életben maradás” záloga. A tanulmány megpróbál választ adni arra, hogy miért lesz még fontosabb a tanulás, mint jelenleg, és hogy hogyan érint ez szinte mindenkit. A Volkswagen, az egyik legnagyobb autógyártó, világszerte 53 ezer munkavállalót […]

3

Egy, a napokban közzétett friss tanulmány szerint az élethosszig tartó tanulás lesz a jövőben az „életben maradás” záloga. A tanulmány megpróbál választ adni arra, hogy miért lesz még fontosabb a tanulás, mint jelenleg, és hogy hogyan érint ez szinte mindenkit. A technológia olyan szinten gyorsult fel, a robotika és a […]

Az IDC szerint az okostelefonpiac telítetté válásával és a készülékek széleskörű használatának az elterjedésével elérkezett a kizárólag mobil eszközökön elérhető banki szolgáltatások bevezetésének az ideje. A Deloitte tanácsadó cég 2016-os Mobile Consumer Survey felmérésének megállapítása szerint Franciaországban a banki ügyfeleknek már így is 34 százaléka ellenőrzi számláját mobil eszközzel és […]