Az elmúlt évben már 24 milliárd felhasználónév és jelszókombináció volt a kiberbűnözők kezében, ami 65 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A szlovák it-biztonságtechnikával foglalkozó ESET elemzése szerint az idén tovább nő az ellopott azonosítók száma. A szakértők a lopás megakadályozására azt ajánlják a felhasználóknak, hogy egyedi, erős jelszavakat használjanak […]

Gyerekek is áldozatai lehetnek a TikTokon történő csalásoknak az ESET elemzése szerint. A szlovák it-biztonsági szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET szerint a naponta több mint 1,2 milliárd felhasználó által látogatott platformon a gyerekek már tizenhárom éves kortól fiókot hozhatnak létre, így ők is könnyen a kiberbűnözők áldozatai lehetnek. Az alkalmazás […]

A GKID a Mastercard közreműködésével felállította a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. A mezőnyön nyomot hagyott az elmúlt év: helycserék és szélsőséges mozgások is tetten érhetők a legnagyobb 15 e-kereskedő körében. A GKID idén három tematikus rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült a […]

Az ÉnErdőm mobilalkalmazással bárki létrehozhatja saját virtuális erdejét, és kipróbálhatja az erdő ellenálló képességét segítő erdészeti megoldásokat, valamint megismerkedhet a klímaváltozás által érintett állatfajokkal is. A Természetvédelmi Világalap magyarországi képviselete, a WWF Magyarország közleménye szerint a mobilalkalmazás, amit a Madarak és fák napja alkalmából mutatott be a szervezet, megmutatja, hogyan […]

A JYSK az ecseri elosztó központjából szolgálja ki a magyar, horvát, szlovák és szlovén üzletek mellett késő tavasztól már a négy ország online rendeléseit is. A bútor- és lakásfelszerelési áruházlánc a közleményben Jaroslaw Sobczyk, a JYSK ecseri logisztikai központjának vezetője kifejtette, a netes megrendeléseket (házhoz szállítás és az üzletben történő […]

Folyamatosan és egyre nagyobb mértékben lopják a személyes adatokat a kiberbűnözők, 2022-ben csak az Egyesült Államokban több mint 1800 adatvédelmi incidenst jelentettek, amelyek 422 millió fogyasztót érintettek, az incidensek száma egy év alatt negyven százalékkal nőtt. A szlovák it-biztonsági társaság, az ESET elemzése szerint az Instagram-fiókokhoz szükséges felhasználónév és jelszó […]

Világszerte rohamléptekkel nő a ChatGPT népszerűsége, a médiában megjelenő hírek azonban csak az alkalmazás intelligens válaszokat generáló tulajdonságát emelik ki. Egy tanulmány szerint, eközben elrejtik az alkalmazás veszélyes oldalát. A szlovák it-biztonsági társaság, az ESET szerint a bűnözők visszaélhetnek a chatbottal, így elősegíthetik, hogy viszonylag alacsony költséggel, automatizált módon lehessen […]

Szakértők szerint sosem látott szintet ért el a digitális eszközöktől való függőségünk: jelen vannak a munkában, az oktatásban, az egészségügyben, hatással van szabadidőnkre és az emberi kapcsolatainkra is. Cikksorozatunkban a szlovák kiberbiztonsági társaság, az ESET szekértői elemzik a tömeges home office hatásaik. A koronavírus-járvány kitörésének idején lett igazán népszerű a […]

Szakértők szerint sosem látott szintet ért el a digitális eszközöktől való függőségünk: jelen vannak a munkában, az oktatásban, az egészségügyben, hatással van szabadidőnkre és az emberi kapcsolatainkra is. Cikksorozatunkban a szlovák kiberbiztonsági társaság, az ESET szekértői elemzik a tömeges home office hatásaik. A világszerte hétszázmillió aktív felhasználóval rendelkező, felhőalapú Telegram […]

Szakértők szerint sosem látott szintet ért el a digitális eszközöktől való függőségünk: jelen vannak a munkában, az oktatásban, az egészségügyben, hatással van szabadidőnkre és az emberi kapcsolatainkra is. Cikksorozatunkban a szlovák kiberbiztonsági társaság, az ESET szekértői elemzik a tömeges home office hatásaik. A felhőalapú megoldások – amelyek régóta ismertek arról, […]