A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a maximálisan kiróható csaknem negyvenmillió forintos bírsággal sújtott egy szlovák webáruházat, amiért megtévesztően azt sugallta, hogy legálisan rendelhetők tőle Magyarországra e-cigaretta és Elf Bar termékek. A versenyhivatal tavaly nyáron két szlovák webáruházzal szemben indított vizsgálatot, amelyek e-cigarettákat, illetve Elf Bar termékeket forgalmaztak magyar nyelvű weboldalaikon. A […]

Sikertelen volt az első meteoritkereső akció a Szlovákiai málnapataki vízduzzasztónál, a Poltári járásban. A tudósok számításai szerint a múlt héten a környéken csapódtak be egy meteorit darabjai – közölte Juraj Tóth csillagász, a Komenský Egyetem Matematikai, Fizikai és Informatikai Karának munkatársa. A szakértők diákokkal és a besztercebányai, valamint a garamszentkereszti csillagvizsgáló […]

Megtévesztő ingyenes, illetve kedvező árú utazásokkal, fiktív bérelhető lakásokkal csaphatják be az internetes bűnözők a nem kellően óvatos nyaralókat az ESET elemzése szerint. A társaság közleménye alapján az utazással összefüggő csalások az internetes bűnözők egyik legfontosabb bevételi forrását jelentik, mivel nyaraláskor sokan keresik az akciós, kedvezményes utazásokat, lakásbérlési lehetőségeket. A […]

A pozsonyi Comenius Egyetem szakértőihez hangrobbanásról érkeztek bejelentések, amit egy meteorit okozott július 24.-én Rimaszombat térségében – erősítette meg a szlovák nemzeti hírügynökségnek, a TASR-nek Juraj Tóth csillagász, a Matematikai, Fizikai és Informatikai Kar munkatársa. „A bolida nappali átrepülését világosan megerősítették az európai bolidafigyelő kamerarendszer felvételei, illetve például magyarországi felvételek […]

Hamarosan új funkcióval bővül az ESET PROTECT kiberbiztonsági platformja. Az új funkció beépítésének érdekében a szlovák it-biztonsági társaság, az ESET partneri együttműködést kötött a kritikus infrastruktúrák kibervédelmi megoldásainak egyik globális vezető szereplőjével, az amerikai OPSWAT Inc-el. Az együttműködés eredményeképp az ESET PROTECT platform integrált Sebezhetőség- és javításkezelő rendszerrel bővül. A […]

Szeptemberi hatállyal Igor Prerovskyt nevezték ki a magyarországi Yettel vezérigazgatójának. A PPF Telecom Group, a Yettel Magyarország többségi tulajdonosának a közleménye szerint Prerovsky azt követően tér vissza a PPF-hez, hogy négy évig az Európa és a Közel-Kelet régióban a digitális vállalkozásépítésben és -fejlesztésben vezető szerepet betöltő Creative Dock Groupnál fintech […]

A Nyíregyházi Egyetem Robot-intelligencia Diákkörének csapata szlovák és japán csapattársakkal első helyezést szerzett a szuperteamek mezőnyében a RoboCup Junior robotikai világversenyen Bordeaux-ban. A HU-More Bot nevű nyíregyházi diákcsapat tagjai (Fenyvesvölgyi Zétény, Szalacsi Máté, Virgo Sámuel) az idén 66 éves szegedi Katicabogár robot emléke előtt tisztelegtek a versenyen előadott produkciójukkal, méltatva […]

Tíz év alatt 2500 milliárd forint összbevételt termelt a használatarányos útdíjrendszer. A rendszer fejlesztője, az i-Cell Kft. közleménye szerint 2013. július 1-én vezette be Magyarország a használatarányos útdíjrendszert, hogy biztosítsa az úthálózat fejlesztésének és működtetésének finanszírozását. Ez azt jelenti, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb járműveknek a megtett kilométerek, illetve a […]

Az elmúlt évben már 24 milliárd felhasználónév és jelszókombináció volt a kiberbűnözők kezében, ami 65 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A szlovák it-biztonságtechnikával foglalkozó ESET elemzése szerint az idén tovább nő az ellopott azonosítók száma. A szakértők a lopás megakadályozására azt ajánlják a felhasználóknak, hogy egyedi, erős jelszavakat használjanak […]

Gyerekek is áldozatai lehetnek a TikTokon történő csalásoknak az ESET elemzése szerint. A szlovák it-biztonsági szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET szerint a naponta több mint 1,2 milliárd felhasználó által látogatott platformon a gyerekek már tizenhárom éves kortól fiókot hozhatnak létre, így ők is könnyen a kiberbűnözők áldozatai lehetnek. Az alkalmazás […]