A digitalizációt jelentő negyedik ipari forradalom egyedülálló lehetőséget biztosít Szerbiának, és megfelelő politikával az átalakulás nyertesei közé kerülhet – jelentette ki Ana Brnabic szerb kormányfő. Hozzátette, hogy hazája a gazdaság és az élet számos más területét átható digitalizáció lehetőségeit kihasználva „beérhet és lehagyhat” olyan országokat, amelyek Szerbiával ellentétben a harmadik […]

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által is keresett hekkert fogott el szerdán a szerbiai rendőrség; a gyanú szerint a férfi tagja a hírhedt The Dark Overlord nevű hekkercsoportnak. A 38 éves S.S.-t a rendőrség tájékoztatása szerint az FBI nemzetközi akciójában fogták el, amelynek a célja a hekkercsoport felgöngyölítése volt. […]

Egy feltehetően koszovói albán csoport vasárnap reggel feltörte a Tanjug szerb hírügynökség internetes oldalát, így a honlapon a hírek helyett rövid ideig a „Koszovó Albánia” (része) felirat, valamint az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) vörös alapon kétfejű fekete sast ábrázoló címere és neve szerepelt. Az oldalon az is olvasható volt, […]

A kormány nem adja el a Telekom Srbija szerbiai távközlési vállalatot – jelentette be Aleksandar Vucic szerb kormányfő pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök kiemelte, a kabinet tagjai egyhangúlag döntöttek arról, hogy mind a hat kötelező érvényű ajánlatot elutasítják, mert a vételár elmaradt az elvárásaiktól. Azt nem közölte, hogy ki ajánlotta […]

Ismét eladó a Telekom Srbija szerb távközlési vállalat, az ajánlatokat augusztus másodikáig lehet megtenni – olvasható a szerbiai privatizációs ügynökség honlapján. A vállalatot 1997-ben – Slobodan Milosevic elnöksége idején – részben már privatizálták, huszonkilenc százalékát az olasz Stet, húsz százalékát pedig a görög OTE vásárolta meg. Az üzletrészeket a Zoran […]

A világ egyik legnagyobb forgalmú informatikai disztribútora, az kínáló Avnet Technology Solutions (Avnet TS) déli-kelet európai nyitás jegyében, a balkáni régió tíz országának piacára lépett be. Az érintett országokban (Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Koszovó, Macedónia, Moldova, Montenegró, Szerbia és Szlovénia) az Avnet TS az IBM szoftvereinek, hardvereinek és […]

Európai uniós mintára a roamingdíj csökkentéséről írt alá szerződés hétfőn a montenegrói Budván négy balkáni ország illetékes minisztere – jelentette az MTI. Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Macedónia abban állapodott meg, hogy januártól kezdve három év alatt az európai uniós szintre csökkentik az aláíró országok területén a mobiltelefonálás roamingdíjait. A négy […]

Tizenegy százalékkal nőtt a válások száma Szerbiában 2012 és 2013 között, amit sokan a „rohanó világ” okozta kihívásokkal magyaráznak, egyesek egyenesen a Facebookot teszik felelőssé kapcsolatuk felbomlásáért – számolt be a szerbiai statisztikai intézet adatait ismertetve a Vajdaság Ma című hírportál. Eszerint tavaly Szerbiában 8170 házaspár vált el, a házasságok […]

Akár már 2014 végén vagy a jövő év elején bevezethetik Szerbiában a hagyományos papírrecepteket felváltó elektronikus vényeket – jelentette be hétfőn Belgrádban Momcilo Babic, az országos egészségbiztosítási alap igazgatója. Babic a rendszer lényegét magyarázva elmondta, hogy a számítógépen felírt recept egy központi szerverre kerül, amely bármelyik gyógyszertárban hozzáférhető lesz. Magyarázata […]

Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázása volt az egyik első kiberháború, a jugoszláv hadsereg az elektronikusan összegyűjtött adatok segítségével sikeresen tudta értesíteni katonáit arról, hogy hol várható légicsapás – írta hétfői számában a Politika című belgrádi napilap. A lap szerint Szerbia a régió azon országai közé tartozik, amelyeknek nincs meghatározott kiberbiztonsági stratégiájuk, annak […]