Az elmúlt két év „a könyvelőtársadalom” életében a Covid mellett a digitalizációról szólt. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) -a kor szavára hallgatva, s megőrizendő a hitelességét- a számlázásuk megújítása mellett döntött. Vizsgálódásukból az derült ki, hogy az online számlázópiacon három nagy szegmens létezik: a Szamlazz.hu és Billingo, mint a […]

Gauder Milánt nevezték ki a Mastercard globális kártyaelfogadásért felelős vezetőjének – közölte a nemzetközi cég. A szakember felel ezután a fizetéstechnológiai cég online és fizikai elfogadású termékeiért. Feladatai közé tartozik a fizikai és online kártyaelfogadás bővítése és fejlesztése, ideértve többek között az olyan újgenerációs megoldásokat, mint a softPOS (a mobiltelefon […]

A magyarországi kereskedők is használhatják okostelefonjukat fizetésnél kártyaelfogadásra, így akár terminál igénylése nélkül tehetnek eleget a másfél hónapon belül életbe lépő szabályozásnak, amely kötelezővé teszi legalább egyfajta elektronikus fizetési lehetőség biztosítását online kasszával rendelkező kereskedőknek. Az androidos telefonon elérhető szolgáltatást a Mastercard Doppio programja, és a Fizetési Pont SoftPos fejlesztése […]