Nagyon megnőtt az online kereskedelem népszerűsége, ami azzal is járt, hogy a csalók is egyre fondorlatosabb eszközökkel próbálják megkárosítani az embereket az online csomagküldés kapcsán. A Packeta szakemberei összegyűjtötték a legjellemzőbb megtévesztési módszereket, és azt is, hogy védekezhetünk. Óvakodjon az adathalász sms-ektől! Az utóbbi években terjedő csalási forma az adathalász […]

Mindenki a csalók céltáblájára kerülhet, ha van bankszámlája, neten vagy okostelefonon bankol, így akár a gyerekek is támadás áldozatai lehetnek. Ezért fontos, hogy a fiatalok idejekorán megtanulják, miről is van szó – olvasható a K&H Bank közleményében. A bűnözők körében az utóbbi években egyre nagyobb divat lett a kiberbűnözés, ezen […]

Ukrajnában jelentősen nőtt a roamingoló ügyfelek mobilnet és hanghívás forgalma, Magyarországról a háborús országba indított nemzetközi hívások és SMS-ek száma is többszörösére emelkedett – közölte a Magyar Telekom. A Magyar Telekom arról tájékoztatott, hogy az ukrán hálózatokon roamingoló előfizetők száma 20 százalékkal csökkent a krízis óta. Az előfizetőik által Ukrajnában […]

Ukrajnában jelentősen nőtt a roamingoló ügyfelek mobilnet és hanghívás forgalma, Magyarországról a háborús országba indított nemzetközi hívások és SMS-ek száma is többszörösére emelkedett – közölte a Yettel (korábban Telenor, még korábban Pannon GSM). A Yettel hálózatán a háború kitörésének napja óta az Ukrajnában roamingoló ügyfelek száma a harmadára esett, feltételezhetőleg […]

A három nagy magyarországi mobilszolgáltató díjmentessé tette a roamingot Ukrajnában. A Telenor Magyarország (lásd Yettel)) azt közölte, hogy az Ukrajnában kialakult helyzetre tekintettel csütörtöktől visszavonásig jóváírja az Ukrajnában tartózkodó lakossági ügyfelei adat, hang és sms roaming díjait. A Magyarországról ukrán alapdíjas telefonszámokra irányuló nemzetközi hívások díját szintén visszavonásig jóváírja lakossági […]

Megtévesztő, a Magyar Posta nevét és arculati elemeit használó veszélyes email és sms terjed, amelyben csomag átvételéhez kérik a szállítási cím egyeztetését; a posta azonban kizárólag nemzetközi küldeményeknél, a vámkezelési díjak kiegyenlítése miatt küld online vagy sms fizetési értesítést, és ebben minden esetben a www.posta.hu/szolgaltatasok/vam link szerepel – közölte a […]

Kicsit több mint fél órával az aukció elindítása után Claude Aguttes lezárta a világ első sms-ének árverését Párizsban. A világ első sms-ének ezzel új tulajdonosa lett: az ajánlattevő107.000 eurót, azaz közel 40 millió forintot fizetett az első sms kommunikációs protokolljának nft formában halhatatlanná vált másolatáért. A Vodafone az árverésből származó […]

A „SoSafe Chat” végpontok közötti titkosítást ígérő android-alkalmazásnak álcázzák a GravityRAT néven ismert távoli elérésű trójai programot, amellyel jellemzően magas tisztségben álló indiai felhasználókat céloznak. A rosszindulatú program még 2020-ban egy bizonyos „Travel Mate Pro” nevű alkalmazással terjedt, azonban mivel a pandémia visszaszorította az utazási lehetőségeket a támadók új köntösbe […]

GJ

Kéretlen sms üzenetek útján terjedő kártevőre figyelmeztet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI). Az NBSZ NKI honlapján pénteken közzétett rendkívüli tájékoztatóban azt írták: az új-zélandi CERT jelzése szerint visszatért a korábban Magyarországon is széles körben terjedő androidos, úgynevezett FluBot kártevő, azt továbbra is sms-ekben szereplő hivatkozásokkal terjesztik a […]

Biztonságosabbá vált a SIM-kártyák cseréje, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatói gyakorlatok ellenőrzése után új eljárások bevezetését kérte a Telekomtól, a Telenortól és a Vodafone-tól – állítja az NMHH. A híradásokból ismert esetek miatt az NMHH tavasszal ellenőrizte a szolgáltatók SIM-kártyák cseréjével kapcsolatos gyakorlatát. Előfordultak ugyanis […]