Közel 21 ezer forint volt havonta egy átlagos háztartás hírközlési kiadása 2023-ban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint a hírközlési szolgáltatásokra, azaz mobiltelefonra, internetre, tévé-előfizetésre és otthoni (vezetékes) telefonra átlagosan 20 900 forintot fizettek a magyarok. A kiadások több mint felét a mobilszolgáltatás, vagyis a hanghívások és […]
SIM-kártyák
Végre a Magyar Telekom is elérhetővé tette az eSIM technológiát a feltöltőkártyás ügyfeleinek. A konkurenciánál már jó ideje elérhető szolgáltatást jelentett be a Magyar Telekom: a feltöltőkártyás ügyfelek számára lehetővé vált ugyanis, hogy fizikai SIM-kártya nélkül használhassák mobil eszközeiket és a telekommunikációs vállalat szolgáltatásait. A bevezetés első lépéseként a dominos […]
Kizárólag digitálisan elérhető előfizetést vezet be Yepp néven a Yettel Magyarország – jelentette be Szafonov Olga. A Yettel lakossági kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a Yepp digitális előfizetés a Yettel alkalmazásban rendelhető meg. A szerződési folyamat során választható klasszikus fizikai SIM-kártya, és amennyiben a szerződő ügyfél készüléke támogatja, azonnal használható e-SIM […]
Oroszország 42 régiójában a hatóságok 612 SIM-Bankot és közel 300 ezer SIM-kártyát foglaltak le, amelyeket diverzánsok és terroristák is használhattak. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közleménye szerint harminc személy ellen csalás, további kettő ellen számítógépes információkhoz való illegális hozzáférés miatt indult büntetőeljárás. A SIM-Bankokat márciusban, 177 helyszínen elvégzett házkutatás […]
Elítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a négy cellatársat, aki a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetben börtönbüntetését töltve telefonon keresztül csalt ki pénzt sértettektől. A Zalaegerszegi Törvényszék szerint, a bűncselekmény harmad-, negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlottja cellatárs volt, és a csalást a börtönön kívülről két további ember is segítette. A cellatársak az intézmény […]
A mobiltelefonos adatforgalom továbbra is dinamikusan emelkedik, évi átlagos 37 százalékos növekedést mutat, miközben a hívásforgalom korábban tapasztalt növekedése az elmúlt 1,5 évben megállt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A jelentés szerint míg a SIM-kártyák mennyisége csak lassú ütemben emelkedett 2019-től, addig a mobilinternet-forgalom jelentősen bővült. […]
Vodafone, Digi, Yettel és Magyar Telekom: ingyenes roaming az Izraelben tartózkodó előfizetőknek. A 4iG csoporthoz tartozó Yettel Magyarország Zrt., Magyar Telekom, Vodafone Magyarország és a DIGI azt közölte, hogy a díjmentes roaming visszamenőleg, október 7-től érvényes. A havidíjas előfizetéseknél az sms-, adat- és hívásforgalomra vonatkozó barangolási díjakat október 7-től október […]
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a mobilszolgáltatók forgalmi adatait elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a legtöbben Ausztriába utaznak, de nyáron Horvátország a kiemelkedő úti cél. Egy EU-s rendeletnek köszönhetően más európai uniós országok területéről is itthoni tarifával hívhatjuk ismerőseinket. Így már külföldön nyaralva is bátran telefonálhatunk, használhatjuk […]
A magyar vállalkozások évről évre kevesebbet költenek távközlési szolgáltatásokra – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Tájékoztatásuk szerint mindez az NMHH friss kutatásából derült ki, amely a vállalatok és intézmények telekommunikációs ellátottságát, költéseit, használati szokásait vizsgálta. Az üzleti felmérés során évente átlagosan három százalékos kiadáscsökkenésről számoltak be a […]
A mobilon folytatott beszélgetések egy lakosra jutó havi mennyisége Magyarországon 247 perc, ami a jövőben tovább fog emelkedni. Európai összehasonlításban viszonylag magasak a magyarországi árak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb elemzése szerint Magyarországon hosszabb ideje stabil a telefonálásra (is) használt SIM-kártyák száma: míg 2015-ben összesen 10,3 millió […]