Nagy értékű számítógép-alkatrészeket sikkasztottak el egy sárvári cég alkalmazottai. Elítélték őket. Különösen nagy értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények elkövetésében mondta ki bűnösnek a Sárvári Járási Bíróság azt az öt vádlottat, akik egy sárvári telephellyel rendelkező, számítógépek összeszerelésével foglalkozó cégtől tulajdonítottak el processzorokat, SSD kártyákat és […]

Az erzsébetvárosi rendőrök azzal gyanúsítanak egy 39 éves informatikust, hogy több mint száz számítógépet lopott el munkahelyéről, egy felsőoktatási intézményből – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága sikkasztás bűntett miatt folytat nyomozást a férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint 2021 szeptembere és 2022 februárja […]

Jogerősen három év szabadságvesztésre súlyosította a Fővárosi Ítélőtábla a Parlament és a Képviselői Irodaház épületéből számítástechnikai eszközöket eltulajdonító raktáros büntetését a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése alapján – közölte a fővárosi fellebbviteli főügyészhelyettes. Dávid Lajos közleményében emlékeztetett arra, hogy a sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt elítélt – első […]

Két év börtönre ítélte nem jogerősen a Parlament és a Képviselői Irodaház épületéből számítástechnikai eszközöket eltulajdonító raktárost a Fővárosi Törvényszék – tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben. Az eljárás adatai szerint a Parlament épületében dolgozó raktáros 2014 áprilisa és 2016 januárja között több mint száz számítástechnikai eszközt tulajdonított el. A zsákmányt […]

1

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába tett bejelentést egy biztonsági szolgálat munkatársa 2016. január 22-én 16 óra 30 perckor arról, hogy a Debrecen, Kishegyesi úti áruházban lopás történt. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol megállapították, hogy az ott dolgozók az áruház raktárában ellenőrzést tartottak és észrevették, hogy onnan több elektronikai […]

Sikkasztás megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 38 éves férfival szemben, aki a nyomozás során beszerzett adatok alapján 2014 májusában az egyik internetes közösségi oldalon megegyezett ismerősével, hogy a mobiltelefonját megvásárolja tőle úgy, hogy a vételárat az eladó bankszámlájára a készülék megérkezését követően megfizeti. H. Tamás szigetvári […]